Ismerős, hogy evezel valami gyönyörű helyen a Balatonon, Tisza-tavon, Adrián és egyszer csak megállsz, körbenézel, és nem tudod megunni a nagy víz látványát, és örülsz, hogy élsz, és ott lehetsz, és valami furcsa módon otthon is vagy. A munkából, városból hozott stressz lassan oldódik, mosolyogsz kívül és belül, és tudod, hogy most jó neked.

Észrevetted, hogy az emberi faj tagjai ösztönösen vonzódnak a vízhez, a vízpartokhoz? Neked ez természetes lehet, mint egy (vagy több) vízisport lelkes gyakorlója, de a szabad vizek szeretete általános emberi tulajdonság. Ez a vonzódás már nem magyarázható csupán a vízivás szükségletével, ez bőven túlmutat azon. Nagyon szeretjük az ihatatlan vízű tengerek partjait is, sőt a vízben lenni is szeretünk, akár a víz alatt is! Úszunk, pancsolunk, búvárkodunk, és hajózunk bármivel, ami úszik a vízen, vagy csak ringatózunk egy gumimatracon. De kell nekünk a víz.

Tudtad, hogy a kiváló úszó vidra születése után még fél a víztől, első alkalommal a szülei erőszakkal rakják, terelik a vízbe, a kicsi pedig menekülne kifelé? Az embergyereknél nincs ilyen. Már első alkalommal is otthonos közeg számára a víz. Az embergyerekek egyik legnagyobb boldogsága csecsemőkortól, ha vízben játszhatnak, pancsolhatnak. Tehát nem tanult viselkedésről van szó, hanem ösztönös, velünk született vonzalom visz minket a vízhez, a vízbe. Az emberiség legnagyobb kolóniái folyók, tengerek, óceánok partjain voltak és vannak most is. Erre sok esetben magyarázat a földrajz, vagyis ahol a parttól nem messze magas hegyek, hegységek vannak, ott csak a part menti sávban volt képes az ember megtalálni, később megtermelni a szükséges ennivalóját és kiegészíteni azt a tengerek kínálta hallal és egyebekkel, de még ez a tényező sem magyarázza a vízhez való vonzódásunk mértékét.

Tavaly télen jártam néhány alkalommal egy remek vízitúra-vezetői tanfolyamon (Eventus), és nagy örömömre itt ismét hallottam a „vízimajom” elméletről. Ez az elmélet hivatott megmagyarázni az emberiségnek ezt a különös, néha irracionálisnak látszó vonzódását a vízhez, a nagy vizekhez. Az elmélet lényege, hogy az emberi faj a törzsfejlődés egy relatíve hosszú szakaszában vízi életmódot folytatott. Ez magyarázná, hogy miért különbözünk legközelebbi, de talán mégsem annyira közeli rokonainktól, az emberszabású majmoktól számos ponton.

  • Az emberszabásúak félnek a víztől, kerülik azt.
  • A szőrzet elvesztése is a vízi életmód bizonyítéka.
  • Csak az ember rendelkezik merülési reflexszel, vagyis ha víz éri arcunkat, ösztönösen, automatikusan zárjuk a levegővétel útjait. Az emberek ezért tudnak vízben szülni. Az emberszabású majmok újszülöttei megfulladnának a merülési reflex hiányában. Nekünk pedig nem kell még erre is figyelni, mikor egy vízbedőlt fa víz alatti ága megakasztja szkeget, és arccal előre közeledünk a vízhez. Elég arra figyelnünk, hogy eldobjuk a lapátot, hogy ne törjük össze a boardot.

Számos egyéb érvük is van az elmélet híveinek az ember vízi életmódjára, illetve annak emlékére. Az elmélet ötletadója más volt, de Desmond Morris foglalta össze először az érveket egy könyvben, melynek a Csupasz majom címet adta, és melyet elolvasásra ajánlok minden vízi embernek.

Énrám a tanfolyamon az újdonság erejével hatott, és bevallom, nem győztek meg az érvek, bár nagyon elgondolkodtattak és szórakoztattak, és mikor egy biológus barátom véleményét kérdeztem minderről, nevetve mondta, hogy ő már mesélt nekem az elméletről és a könyvről is sok éve. Ezért jó, ha vacak a memóriánk, mert így többször is részünk lehet a felfedezés örömében! A biológus barátom szerint bár a nagyközönség számára is érthetően megírt könyvről van szó, a benne leírtak egyértelműen tudományos igényességűek. Kétséges, hogy a felsorakoztatott bizonyítékok mindenkit meggyőznének, de mindenképp szórakoztató módon hív minket gondolkodni, merengeni az evolúció nagy kalandjáról és fajunk eredetéről.

Ha valakinek ismerősen csengene Desmond Morris neve, az feltehetően azért van, mert a művészetekben is jártas, – és hát melyik supos ne lenne jártas az avantgarde művészeti irányzatok terén? – és a szürrealizmus történetéből ismeri Morris nevét, aki bár eredetileg Oxfordban végzett zoológus, etológus, de nagy ismertségre tett szert szürrealista festőként is, és a szürrealista festőkről szóló másik csodás könyvével is, melynek címe meglepő módon a Szürrealisták, és amit természetesen szintén érdemes lapozgatni.

Kálmándy Pap Zoltán

2020-ban kezdtem evezni, mivel nagyon tetszett és projekteken dolgozom, úgy alakítottam, hogy csináltam magamnak fél év szabadságot, hogy intenzíven ismerkedhessek ezzel a sporttal. Nagyon szerencsés vagyok, mert van két kenus barátom, akik sok éve eveznek supon, és elkezdtek tanítani. És sok türelmük van szerencsére.
Indultam néhány versenyen, nagyon tetszettek, de a nagyon változó munkaterhelés miatt képtelenség egy szezonra előre terveznem, rendszeresen edzeni, és versenyekre járni. A középhosszú, sportos, lendületes túrák érdekelnek leginkább. Már amikor képes vagyok sportosan, lendületesen evezni. Sokat szeretnék még tanulni, fejlődni evezéstechnikában, hogy minél hosszabb és gyorsabb útjaim lehessenek, és hogy percekre hízhassanak azok a mostani másodpercek, amikor azt érzem néha, hogy most éppen összeállt a mozgásom a boardon.
A suposok tábora robbanásszerűen bővült az utóbbi években. Az evezés mellett nagyon izgalmas számomra a supos társadalom formálódásának megfigyelése. Nagyszerű látni a sok ismerkedést, barátkozást. Sok csoport formálódik a versenyek, túraszervezők, kereskedők körül, de tőlük függetlenül is. Ebben óriási szerepe van a két nagy Facebook csoportnak. A supos társadalom nagyon támogató, segítő és ez remek élmény.

képek forrása:
https://www.tate.org.uk/art/artworks/morris-the-arena-t07646
https://www.artsy.net/artwork/desmond-morris-monocrat-1
https://artuk.org/discover/stories/desmond-morris-on-meeting-miro-and-surreal-life-in-lockdown
https://www.lira.hu/hu/konyv/ismeretterjeszto-1/a-csupasz-majom#
https://www.antikvarium.hu/konyv/desmond-morris-szurrealistak-20005165-1