Egy újabb varázslatos történet arról, hogy miként csavarja el ez a sport mindenki fejét. A SUP nincs tekintettel nemre, sem korra. Szilágyi Katalin írása:

Mindig is különös vonzalmam volt a vízhez, pedig a hajdúsági kisváros – ahol a gyermekkoromat töltöttem – 10 km-es körzetében egy pocsolyát sem lehetett találni. Kivéve egy kis vidéki strandot, ahová a nyári szünetekben jártam, és az úszásra, a vízen való fennmaradásra ráéreztem. Azóta is biztonságban érzem magam bármilyen mély vízben.

Aztán sok év múlva, 2015-ben sikerült megvalósítani régi álmom, vettem egy kis balatoni nyaralót. Épp önfeledten úszkáltam, amikor megpillantottam két embert, akik állva jöttek a vízen. Közelebb érve láttam, hogy valami szörfdeszkán állnak, és eveznek. Ekkor történt a „bekattanás”: nekem ezt ki kell próbálni!

Otthon nekiestem a netnek, de akkor csak külföldi oldalakon találtam róla információkat, viszont megtudtam, létező dolog, a neve: SUP! Videókat, technikai útmutatókat nézegettem, „agyban” már SUPoztam, de valójában még csak egy álom volt.

A következő nyáron szinte a lélegzetem is elállt, amikor Decathlonban teljes életnagyságban előttem állt egy SUP deszka. Hogy nem vettem meg azonnal, annak egyszerű oka volt: nem tudtam, hogy vigyem haza, majd le a Balatonra, mert a kocsimba sehogy se fért volna be. Visszamentem, nézegettem, tapogattam, majd „leesett”, hogy ez felfújható.

Hétvégén már nagy izgalommal cipeltem a partra a 8 kg-os deszkát, de fogalmam se volt, hogy egyáltalán rá tudok-e állni, vagy nevetség tárgya leszek a népes strandon. És ez azért is volt kardinális kérdés, mert már nem tartoztam a zsenge korosztályhoz a 61 évemmel. De kissé remegő lábakkal, kissé tojóstyúk tartással sikerült megállnom, elindulnom, és azóta töretlen lelkesedéssel evezek.

Azon a nyáron büszke deszkatulajdonosként szeltem a habokat, amikor csak tudtam, de miután kipróbáltam Tihanyban egy RED-et, ráéreztem a minőségi különbség előnyeire. Beruháztam hát egyre, ami már az ötödik szezon óta hűséges társam, de csak a Balatonon.

Aztán a 2020-as évben kinyílt a világ (vagyis az ország). Megfertőztem a SUP-pal egy korombeli barátnőmet, és a múlt nyáron felfedeztünk más vizeket is. Elmentünk túrákra (RSD, Velencei-tó, Duna, Lupa stb.), rengeteg nagyszerű embert ismertünk meg, főleg lelkes fiatalokat, akiknek nem volt „ciki”, hogy 60+ évesen velük evezünk.

Így aztán szükségem lett egy 3. deszkára, amit tudok hurcolászni a csomagtartóban a Balatonon kívüli túrákhoz.

Nincsenek nagy céljaim, csupán élvezni ezt a csodás sportot, ameddig csak lehet, és ahol csak lehet. Bakancslistámon azért rajta van, hogy egyszer, legalább egyszer a velencei lagúnákon evezzek, de a hazai helyek kipróbálása is motivál.

Sokan nem értik ezt a megszállottságot, többen ijesztőnek találják, pedig mennyire egyszerű…

Kedvenc kérdésem: „Mi lesz, ha beleesel?” Válaszom: „Hát, vizes leszek.”

A SUPozás egy életérzés, amit nem is lehet szavakkal leírni, csak érezni: állsz a deszkán, a kis szigeteden, ami teljesen más perspektíva, mint ülni egy csónakban. Együtt létezel a vízzel, felveszed a hullámok ritmusát, és részévé válsz annak a csodának, amit természetnek nevezünk. Közben mentálisan és fizikailag is erősödsz, egyensúlyba kerülsz önmagaddal és a világgal. Kell ennél több?

Szilágyi Katalin

A képek a szerző tulajdonát képezik!