A Tisza600 csapat tagjai a mentális és fizikai erő példaképei

2025. június 15-én vasárnap Szegeden ért célba a Tisza600 SUP-os csapata a 12 napig tartó 600km-es evezés után. A Tisza teljes magyarországi szakaszán eveztek végig, hogy hősies és kitartó evezésükkel egy nemes célt támogassanak: a Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület számára gyűjtöttek adományt,  hogy egy hőkamerás drón megvásárlásával segítsék az életmentő munkájukat. A küldetésüket többszörös siker koronázta, hiszen a SUPosok és szimpatizáns adományozók, valamint Rokszin Richárd, Ricsi dr. és a Fibanacci Clinic segítségével is kiegészült támogatás és a drón is eljutott az egyesület részére.

Útjuk során több SUP-os evezős csatlakozott hozzájuk, hogy egy-egy napi evezéssel is támogassák a Tisza600 csapatát jelenlétükkel – például a SUP Bázis és a SUPrace Hungary csapat néhány tagja, valamint Vajda Attila kenus olimpiai bajnokunk is.

A SUPport Sport Club csapatával a 8. napon csatlakoztunk a csapathoz meglepetésszerűen. A Tisza600 csapata addigra már túl volt több száz kilométer – sokszor szembeszéllel nehezített –  evezésen, de ennek ellenére is hatalmas lendülettel, elszántsággal és mosollyal szálltak vízre. Nagyon korán indultunk útnak, hogy meglepetésszerűen ott legyünk, amikor vízre szállnak és, hogy jelenlétünkkel is lelki erőt adjunk nekik.

Ez a nap viszont többet adott nekünk egy átlagos evezésnél, azon túl, hogy nagyon ritkán evezünk kb. 60 km-t egy nap. Bepillantást nyerhettünk a sziklaszilárd céltudat és kitartás által vezérelt evezésükbe, az azt támogató – egyáltalán nem elhanyagolandó mennyiségű és minőségű – logisztikai szervezésbe és háttérmunkába, a csapatot körül ölelő egyéni motivációkba és csapatdinamikába.

A közösségi oldalaikon közzétett bejegyzéseik alapján azt gondolnánk, hogy „csak úgy” evezgetnek a Tiszán és viszi őket a folyó sodrása. A valóság pedig az volt, hogy kőkeményen, határozott csapásokkal egy csapatként – sokszor meghatározott időre, például interjú és SUP oktatás miatt – eveztek a céljuk felé, meghatározott időnkénti kötelező, néhány perces pihenőkkel.

Mentális és fizikai erejük példa lehet mindannyiunk számára. A 8. nap végén mindannyian fáradtan rogytunk le a szállásuk előtti lépcsőre és azokról a mentális és fizikai erőt támogató jógyakorlatokról és előkészületekről beszéltünk a Tisza600 csapat tagjaival, amelyek mások számára is segítséget jelenthetnek akár az evezésben, más ultra távú sportokban vagy az élet valamelyik területén.

Ezeket a gondolatokat találjátok alább 15 pontba összegyűjtve.

1. A szervezés kihívásai

A szervezés legelső lépéseiről Csaba mesélt: „…először elkezdtünk tervezgetni. Egyre nagyobbak lettek a tervek. Volt benne egyfajta félelem, hogy fogjuk-e bírni, hogy tudjuk megtervezni, és, hogy egyáltalán mindenki ráér-e, melyik lesz az az időpont. Az egy komoly kihívás volt, hogy melyik időpont lesz jó mindenkinek. Amikor lett egy időablak, akkor azalatt meglehet-e csinálni, és akkor jött ki az az útiterv, hogy majdnem napi 60km-t kell menni. Nem ismertük a Tiszát, ezért az egyik legnagyobb kihívás az volt, hogy rosszabbnak gondoltuk így utólag a felső szakaszt, mint amilyen valójában volt…”

2. A korábbi tapasztalatok segítséget jelentenek

Kb. félévvel a túra előtt kezdtek el készülni és szervezni az egész küldetést. Mentálisan külön nem készültek. Úgy fogalmazott, hogy „…idejössz, és mivel van egy vállalásod azt megfogod csinálni.”

Ahogy közeledett az indulás időpontja volt, volt hogy többször aggódáson kapták néhányan magukat, hogy vajon tudják-e teljesíteni a távot. Ilyenkor megnyugtatta őket a gondolat, hogy már teljesítették a Duna 420km-es távját, körbe evezték a Balatont, ahol 180km-en harcoltak sokszor oldalhullámokkal. Eti a rá jellemző erővel tovább is illant ezen az aggódásra vonatkozó témán és hangsúlyozta ismét, hogy ez olyan, hogy „…idejössz és csinálod, aztán majd meglátjuk!” A Dunán például látták, hogy egyre többet eveztek egyre jobban bírták.

3. Kérj segítséget a nálad tapasztaltabbaktól

A felkészülés része volt, hogy a csapat segítséget kért Haraszti Bélától, aki a Nemzetközi Tisza-túra szervezője volt, aki gyakorlatilag minden métert ismer a Tiszán. Nemcsak online egyeztettek vele, hanem egy szakaszon el is kísérte a Tisza600 csapatát.

4. Modellezés, a mentális felkészülés részeként

A teljes csapat a felkészülés részeként lement a Tiszára és egy napot leeveztek, azaz lemodellezték egy várható napjukat a Tisza600 projekt részeként. Ápri elmondta, hogy ez ezért is volt fontos számukra, mert mentálisan ez megerősítette őket, hogy „menni fog!”

5. A közös cél ereje

„…Az adja meg az erőt, hogy mi ezt együtt csináljuk!” – mondta Klára, bár a többiek is utaltak erre. „Merj lépni és nem kell a tökéletességre törekedni! Nem a legoptimálisabb helyzetet kell elképzelni, hanem az első pár lépést kell megtenni. Kell egy csapat és ha elkezded úgyis megtalálod azokat az embereket, akik úgy gondolkodnak, ahogy te. Közös céljaitok lesznek és a társaság és a közösség könnyebbé tesz mindent. Ha kitalálsz valamit, akkor lépjetek egyet, kettőt, mert magától fog jönni… jönni fognak az emberek, az eredmények és ez segít ez egyéni boldogság elérésében is. ”

6.  Tervezés helyett felkészülés

Dávid elmondta, hogy ő mind az eszközkészletébe, mind az mentális munkájába olyan elemeket igyekszik beemelni, hogy kapacitása és jelentléte legyen abban az esetben, ha problémák merülnek fel. Így egy probléma felmerülésénél tisztában lesz azzal, hogy mennyi energiája van és elfogadja azt, hogy nem tökéletes megoldást fog hozni.

7. Ne higgy, hanem validálj plusz egy kérdéssel

Szintén Dávid említette, hogy mind a parton, mind a vízen nagyon fontos, hogy a csapatvezetőjeként figyeljen arra, hogy ki mit mondott és ha valaki azt mondja, hogy „nem fáradt” vagy „hogy eltette azt az adott dolgot”, akkor mind a belső hangjának, mind az adott illetőnek feltesz plusz egy kérdést ellenőrzésként, figyelve arra, hogy ez ne mikromenedzselésnek tűnjön. Egy csapat esetében ez akkor jelenthet kihívást, ha a csapat olyan mint az övék, azaz mindenki erős akaratú és mindannyiukban van egy vezető szellem.

8. Légzés gyakorlat a türelmes helyzetfeltáró kérdésekhez

Dávid a fentieken túl hozzátette, hogy neki fontos, hogy egy-egy válasz előtt tudjon venni pár levegőt és mentalizálja a másik adatállapotát, lehetséges körülményeit. Ne túlgondolja és kitalálja, hogy mi lehet, hanem lehetőleg olyan türelmes kérdéseket próbál feltenni, amiből olyan információt tud nyerni, hogy megérti mi történik, mi az aktuális helyzet. Hiszen egy ilyen küldetésnél, amikor a csapatnak együtt kell haladnia, ha valaki egy bizonyos szint alá kerül energiában, akkor az az egész csapat küldetését veszélyezteti. Úgy fogalmaz, hogy csapatként ők egy „kiterjedt test” és nem engedheti meg azt, hogy nem figyel mindenkire.

9. Az evezés során önmagunk folyamatos monitorozása

Mennyi energiám van? Mi az az evezési technika illetve tempó ami saját magunknak is jól esik és a csapatnak is? Mi az ami tempó, ami minket átmozgat? „Időnkét előfordulhat, hogy felveszek egy gyorsabb tempót, mert tudom, hogy sokszor az pihentet, ha a saját tempóm közelébe megyek, az olajoz át” – tette hozzá Dávid. Ez utóbbi például a kudarcélmények és a holtpontok feldolgozásában is segítette.

10. A mentális és fizikai felkészülésről általánosságban

Árpi a tatai Öreg-tavon készült: folyamatosan növelte az evezései gyakoriságát és távolságát. Először egy tókört tett meg, majd reggel és este is egyet-egyet, végül reggel és este is két-két tókörrel készült több héten át.

Évi mindössze kétszer tudott evezni a Tisza600 küldetés előtt, mert – elfoglalt kétgyermekes édesanyaként is – nem volt többre ideje. Viszont egész télen úszott és futott.

Zoli minden nap evezett. Minden reggel egy órát. Ahogy mondja, ez pszichésen felkészítette, hiszen legalább haladt valamelyest előre a közös cél érdekében.

Gábor, Zénó apukája annyit tett hozzá a beszélgetés során, hogy „szerencsések vagyunk és ennyi”. Majd Eti rávágta, hogy a csapat a szerencsés, hogy Gabóék velük tartottak.

Klára márciustól tudatosan készült a küldetésre. Eladta az autóját és az árából vett egy kerékpárt. Onnantól mindenhova kerékpárral kezdett járni. A napi használaton túl, plusz kilómétereket is tekert, hogy megtapasztalja a hosszútáv és monotonitás érzését. Nemcsak arra figyelt, hogy a testét szoktassa ehhez hozzá, hanem az agyát is, mert „…itt mentálisan kell ott lenni, figyelni, a monotonitást megszokni, és magaddal lenni igazából. Mert, az evezés során nagyon-nagyon motivál a csoport, de ha megnézzük, akkor a társalgási idő nagyon kevés. Rengeteg időt töltesz magaddal. Főleg, amikor jön egy nehéz időszak, akkor irányítanod kell a gondolataidat. Önreflexiót gyakorolva a saját határaidnak megtalálása és felismerése egy ilyen SUP túrán iszonyatosan fontos. Mert ha nem ismered fel a saját határaidat, akkor nemcsak magadat, hanem a többieket is veszélybe sodorhatod.”

11. Holtpontokon: „csak menj tovább”!

„Holtpontok mindig vannak” – mondja Eti, amikor erről a témáról kérdezem. „…amikor kicsit túl vagy a felén, de amikor tudod, hogy még nagyon sok van előtted, meg meleg is van, meg fáj is, meg minden nyűgöd van, meg be is lassulsz, meg ha hozzá jön egy kis szél, akkor még rosszabb, még nem látod a végét… és akkor mit csinálok? Semmit, evezek tovább. Aztán majd túl leszek rajta! Ilyenkor nem opció, hogy megfordulsz. Ha ezt letisztázod magadban, akkor onnantól mész. Nyilván, hogyha valami nagy baj lenne, akkor találnánk valami kiszállót, de egyébként nem opció, hogy kiszállunk hamarabb.”

12. A felelősségi körök tisztázása

Klára arról mesélt, hogy ez a harmadik túrájuk (a Duna420 és Balaton180 után) és a felelősségi köröket most nagyon jól felosztották. „…Ami nem az én feladatom volt, azt kompletten el tudtam engedni és nem tudott zavarni. Ami pedig az én feladatom volt azt időben, nagyon jól be tudtam táplálni…” Hozzátette, hogy a korábbi túrákon nem ezt a gyakorlatot alkalmazták, ezáltal azok mentálisan sokkal megterhelőbbek és stresszesebbek voltak, mert egy bizonytalanságba mentek bele, hiszen a szerepek nem volt jól leosztva.

13. Kilépés a komfortzónából

„Az élmény és az emlék akkor keletkezik, amikor kilépünk a komfortzónánkból. Soha nem léptem volna SUPra – főleg ekkora szélben (az előző napra utal Klára) – ha nincs egy közös cél, amiért megyünk. Ennek hihetetlenül nagy ereje van és a bizalom is nagyon fontos. A határaink feszegetése nem esik jól és mentálisan nagyon erősnek kell lenni, de viszont hihetetlenül sok jutalmat kapsz. Nemcsak a dopamin, hanem ezek a megélt élmények felejthetetlenek. Imádom ezeket a kemény napokat, amikor magamat jobban megismerem, a testemet megismerem és olyan magabiztosságot nyerek, hogy ezt megtudom csinálni.”

14. „Légy kedves” – csapatépítő játék

„Egy kalapból kihúzol egy nevet és akinek a nevét kihúzod, akkor a következő vízreszállástól a leszállásig őt kell segítened. Nem mondod meg senkinek, hogy kit húztál. A végén kitalálhatod, hogy szerinted téged ki húzott. Nem szabad túl direktnek lenni, de apró jeleket lehet alkalmazni. Pl. a gumicukrodból adsz egyet.” Évi ezt a csapatépítő játékot hozta el a csapatnak, azzal a céllal, hogy segítsen oldani a csapatban a fáradtságot és a támogatottság és összetartozás érzetét erősítse azon túl, hogy alapból is igyekeznek egymásnak segíteni. Például a lányok szendvicseket készítenek és a fiúk leviszik a deszkákat.

15. A zárás érzelmi dilemmái

Csaba a cél kapcsán elmondta, hogy „Nem az volt a cél, hogy elmondhassuk magunkról, hogy én mentem a Tiszán, hanem azt a küldetést megcsinálni, hogy SUP-ozás, hogy milyen a Tiszán, hogy a Speciális Mentőknek meglesz-e az a drón, vagy sem, sikerül-e annyit gyűjteni.”  A folytatás kapcsán hozzátette, „…hogy utána milyen lesz, az egy gyászkorszak lesz, mint minden esetben az első szerelem után, hogy utána van egyfajta mélaság… elgyászolod azt, hogy már nem mész, hogy már a hétköznapokban vagy, hogy milyen volt. Jönnek a kalandok és az emlékek, és tulajdonképpen nagyon sajnálod, hogy nem vagy még mindig a vízen. Tehát, nem arra koncentrálsz, hogy milyen jó lenne már otthon lenni, hanem az utolsó nap mindenki azt mondja, hogy de jó találkozok már végre a családdal. Találkoztál, mindenki örül neked, megy mindenki a dolgára és akkor jön a… uhh, akkor tódulnak  rád az emlékek. Próbálod feldolgozni, hogy része voltál valami nagyszerűnek. (…) Nehéz lesz elengedni.”

„Az egész mögött a MAGYAR SUP KÖZÖSSÉGNEK az ereje is mindvégig velünk volt! Nagyszerű emberek, akik mind-mind olyan egyéniség, akik előre viszik a jó ügyeket. Már harmadjára nyertünk erről bizonyosságot. Hálásan köszönjük”

Kövessétek a csapatot, mert biztosan kitalálnak valamilyen SUPer kihívást jövőre is!

A Tisza600 csapat tagjai, akik kiállták a 600 km evezés adta mentális- és erőpróbát:

Fotók: SUPrise Facebook oldala, Gonda Helga Facebook oldala