Nagyszerű élménnyel gazdagodtak, akik kilátogattak szombaton Érdre a Thomas Breitling III. Medencés SUP fesztiválra, lássuk miről maradtak le, akik nem tudtak eljönni!

Délután egy órára értem az uszodához, addigra már sokan gyűltek össze a medence partján. Nagy volt a készülődés a szervezők és a versenyzők részéről is. A rövid technikai értekezlet után a sprint versennyel kezdődőtt a küzdelem. Egy fordulót kellett teljesíteni a 33m-es medencében, kijelenthető, hogy ez a forduló döntött a helyezésekről, mert az egyenesekben nem alakult ki túl nagy különbség.

A közönség számára igazán szórakoztató volt, hogy szinte mindenki egyszerre érkezett a fordulóhoz így komoly csatákat láthatott a lelkes nézősereg. A férfiak között a Vitalitás SE két fiatal titánja Blaskó Dominik és Pesti János végzett az első két helyen, letaszítva a trónról az idősebb generációt.

A technikai verseny kapott egy plusz fordulót a két évvel ezelőttihez képest így összesen 4 bóját kellett megkerülni a futam sikeres teljesítéséhez. Itt azok tudnak érvényesülni, akik a szabályokat betartva, de keményen odaszúrnak a deszka orrával a kanyarban és nem hagynak helyet másoknak. Itt nem lehet érvényesülni illedelmes viselkedéssel, mert akkor nem jut hely a fordulónál és már csak a mezőny hátát nézhetjük.

Az első két szám után a freestyleban mindenki bizonyíthatta, hogy milyen jól bánik a deszkával és az evezővel, bár voltak akik evező nélküli akrobatikus mutatványokkal készették tapsra a közönséget. A legkisebbek is bemutatták, hogy jó viszonban vannak a SUP-pal és a vízzel. Szaltókkal és forgásokkal bizonyították, rátermettségüket. A műfaj immár koronázott királya Janó lett a SUPrafel csapat motorja!

A csapatversenyben vízből kellett a deszkára jutni a váltásnál, így garantálták a szervezők, hogy senki ne ússza meg szárazon a medencés viadalt! Mindenki a legjobbját nyújtotta a csapattársaiért!

A nevezők száma 40 fölött volt, ami azért is nagy szó, mert a két évvel ezelőtti verseny résztvevői közül nem tudott mindenki eljönni. Ha ők is ott vannak, akkor 50-nél is többen szálltak volna vízre! Örömtelik, hogy a legfialatalabb korosztályban is nőtt a látszám, az ifik pedig kemény közdelemre késztették a rutinos rókákat!

Idén a támogatók jóvoltából szinte mindenkinek jutott ajándék, a verseny végi tombolán gazdára talált elektromos pumpa, sup kocsi, pólók, sapkák és rafting túra is!

Köszönjük a szervezést Nagy Szabolcsnak (SUP Race Hungary SE) és Fodor Szabolcsnak (Fodor Rafting), reméljük jövőre is jöhetünk!

Támogatók: Thomas Breitling, SUPshop, SUPcsi.hu, SUPrafel, Vidrabag, Lane5, MKKSZ

Thomas Breitling III. Medencés SUP fesztivál galéria