SUP túra a Duna hazai szakaszán - Dunakiliti - Mohács 400 km - 4 nap

Amikor leléptem a SUP-omról tegnap este (aug. 29. 19.40) és ott várt a családom (most ide le is írom a neveket, mert később még megjelennek a beszámolóban: Netti (feleségem), Ábel és Illangó (a gyermekeim), Judit és Miki (húgomék), Szimonetta, Dávid és a lányok (unokahúgomék) és Hajni egy nagyon kedves ismerősünk), akkor tudtam, hogy ezt meg kell írnom és megosztani az élményeket.

Előzmények

Tavaly, valamikor ilyenkor született az ötlet a fejemben, amit mindjárt át is adtam a nagyfiamnak, Balázsnak: menjünk le a Duna magyarországi szakaszán, 400 km-t 4 nap alatt. Balázsnál egy ilyen kihívásra adandó válaszra nem kell sokat várni, azonnal közölte, hogy természetesen. Nettinek is tetszett az ötlet és biztosított arról, hogy támogat minket. Ezt követően nem történt sok minden: hozzávetőlegesen megjelöltük a naptárban az időpontot. Még ide kívánkozik, hogy két évvel ezelőtt részt vettem a Balázzsal együtt egy Neszmély-Budapest SUP-teljesítménytúrán, és azt gondolom, hogy az itt szerzett élmény is megalapozta ezt a kihívást is.

Tanulság: Álmodozás helyett álom, ami ébren is tart.

Hol szálljunk vízre és hol érjünk célba?

A kérdés első része triviális, hisz Dunakilititől tervezzük a túrát, de ott hol lehet ezt megtenni? A műholdas térkép tanulmányozása és más utánajárás után dunakiliti Vadvíz Kempingre esett a választás. Megtudtuk, hogy semmi akadálya annak, hogy a duzzasztómű alvízén (nekem ez egy új kifejezés, de mindig tanul az ember valamit) vízre szálljunk. Tökéletes! A vizet néhány méterre meg lehet közelíteni autóval egy betonozott lejárón, ami nagyon hasznos, ha tekintjük a jelentős mennyiségű csomagot.

A kiszállási pontnak Mohácson a rév lett megjelölve, de ezt nem ellenőriztem és útközben kiderült, hogy ezt a pontot nem is olyan könnyű megközelíteni. Hajni javaslatára egy kilométerrel feljebb került az érkezés, a Sokac-révhez és ezt tíz kilométerrel a vége előtt mondta el Netti nekem.

Tanulság: Jó, ha tudod milyen hosszú az út, ha elindulsz, de a segítség közben is hasznos.

Hol aludjunk?

Az egy pillanatig nem volt kérdés, hogy tervezett vadkempingezés vagy a manapság használatos kifejezéssel élve a tervezett bivakolás lesz a számunkra a legjobb. Nagyjából egyenletesen elosztottam a távolságot és így a következők jöttek ki:

éjszaka. A Neszmélynél lévő két sziget valamelyikének homokos-kavicsos partján jelöltük meg, azzal, hogy a Dunáról fogjuk eldönti, hogy hol a legszimpatikusabb. Most már tudom, hogy a második sziget végéig el lehet menni, mert sok lehetőség van megállásra, és érdemes is, mert szombati nap lévén valamelyik neszmélyi mulatóhelyen elég sokáig zengett a „Reptér” és hasonló slágerek, amelyek buli közben el is mehetnek, de alváshoz nem jó alapzaj.
éjszaka. Budapesten a BudaFok Szabadidőpark mellett lévő homokos part lett volna, ahonnan nagyon közel van egy gyorsétterem és sokáig nyitva tartó bevásárlóközpont vagy hétköznap akár a Budafoki piac is. Sajnos ide nem jutottunk el, de erről majd később. Itt csak annyit, hogy ezt az estét a Szentendrei-sziget csúcsának közelében (minél messzebb az M0 hídtól) töltöttük sok-sok szúnyoghölgy társaságában, így a sátorverés és bontás sebessége itt rekord közeli volt.
éjszaka. Madocsa közelében, ahol mind a két parton szinte korlátlan mennyiségben rendelkezésre állnak kiváló táborhelyek. Ennél a napnál is módosítani kellett, így a szállást feljebb hoztuk és a dunaföldvári hídtól kb. 100 méterre a folyás irányba lett felállítva az utolsó szálláshely.
éjszaka. Reméltük, hogy otthon. Ez a számítás be is jött és még a sátrakat sem kellett felállítani😊

Tanulság: A kisméretre összehajtható, felfújható matrac igen hasznos, ha a kényelmet nem akarod teljesen otthon hagyni és természetesen a vadkemping egyszerűbb alacsony vízállásnál.

Mit vigyünk magunkkal?

Elöljáróban ehhez csak annyit, hogy mindenképpen az elejétől az volt a tervünk, hogy a beszerzésekben, az utánpótlásban nem veszünk igénybe támogató csapatot, hanem az út folyamán magunk szerzünk be mindent.

Ételből (kisebb konzervek, kenyér, keksz) csak annyit, hogy a tervezett bevásárlási pontig kitartson és legyen benne egy kevés ráhagyás. A müzli- és zabszeleteket lehetőleg annyit vigyünk, hogy a teljes útra elegendő legyen és persze igaz ez az energiagélekre és a sótablettára is. Ha minden kötél szakad ez utóbbiak biztosítják az utánpótlást még akkor is, ha nem jönnek össze a bevásárlások. Csokoládét nem érdemes vinni, azt útközben veszünk és esszük meg, mivel olvadt állapotban nem igazán kellemes.

Italokból természetes a víz az alapvető, aminek legalább másfél napos mennyiségnek kell lenni és persze a kóla és powerade is része a készletnek legalább két napra való. Nyilván hűtve jobb lenne, de 30-40 fokosan is kiváló egy idő után.

Felszerelés az alváshoz: egy-egy kis kétszemélyes sátor, mert, ha a felszerelés azon része is, amint nem akarunk a szabad ég alatt hagyni, a sátorban tölti az éjszakát, akkor ehhez egy hálótárs már nem fér bele. Felfújható kispárna, kisméretűre összehajtható, szintén felfújható derékalj, és egy könnyű hálózsák. Ruházatból minimális és az is könnyű anyagból készült legyen és maximum egy váltás az alsó neműből és a pólóból (ez jó, ha hosszú ujjú, mert a Nap elleni védelmet nagyban segíti). A ruhákat ki lehet mosni és majd másnap a SUP-on megszáradnak a kis törölközővel együtt. Esőben nem száradnak a cuccok, de, ha egy kicsit vizesen vesszük is magunkra reggel, akkor legfeljebb majd frissebb tempóban kezdjük az aznapi evezést. Ezek elférnek egy 40 literes, vízhatlan zsákban és még melléjük fér a fogkefe, a fogkrém, a naptej és egy kis szappan is, mert a Dunában lesz a fürdés. Nagyon fontos, hogy ne felejtsük a lehetőleg tarkóvédős sapkát és a napszemüveget. A kisebb dolgok, mint lámpa, egy minimális elsősegély felszerelés, kés, szúnyogriasztó, javítókészlet a felfújható SUP-okhoz, egy legalább 20000 mAh powerbank fejenként, töltőkábelek, bankkártyák és készpénz elférnek egy 10 literes vízhatlan zsákban. Természetesen kellett egy pumpa is, ha valamelyik SUP leeresztene, legalább ötméteres kötél a kikötéshez és a tartalék evező.

Tanulság: Ne hagyjuk otthon, amit összeraktunk és napégésre is vigyünk bőrápolót. A vadkemping közben is kikívánkoznak kisebb-nagyobb dolgok az emberből és a nagyobb dolgok kezeléséről a Biblia is beszél: „És legyen ásócskád a fegyvered mellett, hogy mikor leülsz kívül, gödröt áss azzal és ha felkelsz, betakarhassad azt, a mi elment tőled”. Az indulás előtt mindennek találjuk meg a helyét SUP-on.

A túra

Első nap: Indulás reggel két órakor Pécsről. Az utazás eseménytelen volt, kivéve azt, hogy Győr magasságában rájöttem, hogy otthon hagytam az energiagélek egy részét. Nem baj Dunakilitiben a bolt hatkor nyitott és ott bőven volt müzliszelet. A duzzasztó alvizénél a SUP-ok felfújása, ami egyébként magában is egy külön sportág; rakodás és csobban a víz, hív a Nagy Folyó, ami nem az Ohio😊 Kicsit féltünk, hogy a kb. 31 kilométerre lévő összefolyásig lassú lesz a sodrás és szinte állóvízben foguk lapátolni, de ezen a szigetközi szakaszon viszonylag jó a sodrás és alig 3 óra után már el is hagytuk ezt az ágat. Eddig nem is történt semmi különös a limányokat kerültük a fenékküszöbök és sarkantyúk utáni örvénylő részeket élveztük.

Az első megállás Gönyűnél volt, amikorra már igencsak kezdett meleg lenni. Itt egy jó hamburger és két kóla adta energiától tudtuk, hogy az elvisz Komáromig, ahol kb. másfél órát álltunk és elintéztük a bevásárlást másnap estig kalkulálva, némi ráhagyással, mert feltételeztük, hogy Budapesten majd tudunk pótolni. Innen az út Neszmélyig sima volt. Az első sziget közepénél kötöttünk ki, de most már tudom, hogy a második sziget jobb lett volna. Ahogy feljebb is írtam a „Reptér” és a „Halvány őszi rózsa” nem ad megfelelő hátteret a pihentető alváshoz. A nap megbeszélése a Nettivel és a Balázzsal, majd irány a sátor és a remélt, megérdemelt alvás. A remény hal meg utoljára: Az éjszaka volt egy hirtelen kerekedett, de rövid szélvihar. Abban reménykedtem, hogy sátrastól mégsem visz majd el, akárhogy is erőlködik. Az éjszaka is jártak a szállodahajók és az uszályok és az általuk keltett hullámok a Balázs sátrát érintették. Holnap majd magasabbra tesszük a sátrakat. Amúgy jól aludtunk.

Második nap: Másnap reggel ébresztés 5.15-kor, indulás 6.22-kor. Mit tudunk mi ennyit tökölni? A túra egyik megoldatlan kérdése is ez maradt. Tudtuk például, hogy a 4. nap igencsak korán kell majd indulni és 4-re terveztük az ébresztés, ami ment is és szélvész sebességgel végeztük a reggeli rutint, de az indulás így is 5.17-lett… Megfejtéseket jeligével a hirdetőbe kérem.

Második napon (az év legmelegebb napja volt) ismerős, szép tájak, növekvő hajó, motorcsónak és jetski forgalom. Az egyre magasabb levegő hőmérséklet miatt az előre eltervezett félórás frissítők kicsit kezdenek megnyúlni. Közben is szükséges már lenyúlni a vízért inni, a sótabletta és energiapótlás egyre sűrűbbé tenni és többször is vizezni a sapkát és magunkat. Nem baj, azért haladunk bár a lapátolás és a sebesség nem meggyőző, de legalább majd jobban esik az esti KFC Budafoknál. Közben Esztergomnál, itt a Balázs kicsit előrement amíg én fényképeztem, a hajókikötőből éppen akkor induló utasszállító egy erőteljes kürtszóval jelezte, hogy ő akkor is indul, ha előtte is vagyok: és nem volt jó érzés látni, hogy az a bazi nagy hajóorr felém tart, így egy rövid, de meggyőző sprint következett, ami meggyőzött két dologról: nem bízhatok még a látszólag lehorgonyzott hajókban sem, hanem nagy ívben kerülni kell őket és a másik, hogy jövőre a korosztályomnak (59) megfelelő sprintversenyen nekem is ott a helyem.

És már ott is voltunk a Dunakanyarban, ahol eljött az első igazi próba. Azt tudtuk, hogy itt már belépnek a képbe a szárnyashajók is, amiből aztán nem jött egy sem, a feljebb felsorolt vízi járműveken kívül, de ekkora szembe szélre és hullámverésre nem számítottunk. Ezt a rövid szakaszt a küzdelem nagyon szuszogóssá tette. Volt olyan pont, amikor ezért küzdöttünk, hogy szél ne fújjon vissza és szinte álltunk. A szél már szép tarajos hullámokat is összerakott. Ez a helyzet nem változott a szentendrei sziget csúcsáig. Itt úgy döntöttünk, hogy a szentendrei ágon folytatjuk, bár teljes távot így kb. 3 kilométerrel megrövidítjük, de tekintve az átkelés viszontagságait a Dunakanyaron, ezt egyáltalán nem éreztük bűnös dolognak, és ráadásul azt hittük, hogy a szél keleti és majd a sziget megvéd, de a szél délről kezdett fújni és végigsöpört az ágon… A küzdelmes evezés további jetskik, és a rekord hőmérséklet miatt úgy döntöttünk, hogy Budapesten már nem kelünk át aznap. Egy rövid pihenő a Lupa-szigetnél, és melegkonyha hiányában 4-4 zsíroskenyér elfogyasztás után a szentendrei sziget csúcsa közelében vertünk tábort. Balász gyorsan elalszik. Nekem begörcsöl a lábam, ver a víz, hányingerem van, rosszul vagyok. A sátor előtt kicsit már jobb és hamarosan én is alszom az M0-ás és a Főváros háttér morajlásától cseppet sem zavartatva.

Harmadik nap: A harmadik napon friss ébredés 5.15-kor, gyors pakolás és indulás 6.14-kor. ??? Lásd feljebb!

A Főváros gyönyörű, bár a Lánc-hídon kívül néhány másikra is ráférne egy kis felújítás. Ébredő város, sok biztatás a rakpartról, hídról és Albertirásánál még tudnak is rólunk. A Rákóczi-híd után az Atlétikai Stadion, ami tényleg méltónak tűnt ehhez az eseményhez. A budapesti átkeléshez csak annyi, hogy két egymástól 30 méterre álló szállodahajó között, amelyik közül az egyik kikötni készül, a másik még vár a kikötésre igencsak adrenalin növelő vállalkozás átevezni, de nem tudom jó szívvel ajánlani senkinek sem. Budafoknál egy gyors bevásárlás a Budafoki piacon. Aztán indulás tovább és már meg is érkezett a déli szél, amiről azt hittük, hogy egy kicsit erős, de még nem tudtuk a másnapról ekkor semmit. Előrébb hoztuk a szálláshelyet Dunaföldvárra. Itt már rutinos táborverés és korai fekvés, de fél egyig én nem aludtam, mivel jött a szél, a villámlás és a hozzátartozó dörgés. Nem baj volt időm gondolkodni a másnapon, a hátralévő 114 km-en.

Negyedik nap: A negyedik napon ébresztő négykor, indulás 5.17…??? Lásd feljebb.

Paksig négyszer áztunk el, a villámlás és a dörgés közti idő számlálása alapján arra jutottunk, hogy a vihar arrébb van, így maradunk a vizen. Madocsa után előre mentem, hogy a paksi beszerzést elintézem és a Balázsnak ne kelljen megállnia, mert éreztük, hogy ez a táv nem enged meg sok szünetet ezen a napon. A kalocsai, épülő híd után úgy döntöttünk, hogy mindenki felveszi a saját tempóját, mert vészesen fogy az idő, bár az eddigi tempó megengedte azt a feltételezés, hogy naplementére elérjük Mohácsot. És ekkor jött az, ami mindent vitt. Mintha falba ütköztünk volna: a hirtelen megerősödő déli szél az én tempómat is visszavetette. Balázs ekkor mögöttem volt kb. egy kilométerrel, de telefonon jelezte, hogy szinte megállt a haladásban. Megegyeztünk, hogy innen már mindenki az ekkor reálisnak tűnő célért küzd. Ő a bajai hidat jelölte meg. Én nem tudtam elengedni Mohácsot. Sebességem lecsökkent 5 km/h alá, de ehhez több energia kellett, mintha 10 km/h-val mennék akár enyhe ellenszélben is. Voltak 15-20 perces 1 kilométerek… és fogyott az erő, de a táv alig csökkent. Mindent megpróbáltam, amiből a legígéretesebb az volt, amikor a hátamon feküdtem a deszkán, a fejemet alátámasztottam az egyik zsákkal és így eveztem Így is csak 5-6 km/h-s átlaggal haladtam. A folyamatos számolások egyre növekvő átlagsebességet kértek, de az csak egyre csökkent, A pulzusom szinte végig a pirosban…ez nem vezet jóra, de makacsul mondtam, hogy nem adod fel, tudtad, hogy fájni fog, hát most fáj. És imádkoztam, hogy legalább csökkenjen a szél erőssége, esetleg az irány. A bajai hidat teljesen kimerülve értem el 16.15-kor. Ekkor még volt kb. 3 és negyedórám és 33 km. Ekkor hívott a feleségem, aki látta, hogy nagyon nincs rendben a tempó és próbált ötleteket mondani, de ekkor, ott ülve a SUP-on arra lettem figyelmes, hogy a zászlók lobogási irány abba az irányba mutat, amerre az utam folytatódik (itt a Duna nyugatra kanyarodik) és közben nagyon szépen elkezdtem sodródni a szél által. Mondtam a Nettinek, hogy azonnal tegyük le a telefont, mert lehet, hogy eljött a lehetőség, amiért imádkoztam. És íme: 7 km 42 perc alatt!! De ebben a tempóban elfogyok. Hat perc frissítés: májkonzerv, kenyér, müzliszeletek, sótabletta, kóla és víz. Talpra és ne kíméld a vizet. Hat óra után, amikor a Netti hívott már arra kért, hogy lassítsak, mert az utolsó 12 km jön, és túl korán érek Mohácsra, a fogadó bizottság nem ér oda😊. Természetesen odaért mindenki, a hatalmas zivatarral együtt, ami semmit nem változatott a boldogságon, amit ekkor éreztem. A parton ott voltak a táblákkal, fényekkel. Kiabáltak, éljeneztek, magyar zászlót lengettek azok, aki számomra a legfontosabbak. Balázs is leért Bajáról az anyukájával és Imrével.