Kácser Zoli már többször hívott téli evezésre és végre most sikerült is összehozni! Reménykedtünk benne, hogy egy kis hóesés is elkísér majd minket a túra során, de sajnos csak a mínuszok csatlakoztak útitársként.

Reggel fél hétkor, sötétben és -1,5 fokban indultam el Budapestről, hogy időben Kiskunlacházára érjek. Muszáj volt időben indulnom, mert még szárazruhát is próbálnom kellett a start előtt.

A biztonság miatt, csak is a szárazruha jöhetett szóba öltözékként. -3 fokban, 2 fokos vízbe esni életveszélyes. Persze sokat evezünk és kicsi az esély, de az ördög nem alszik.

Felpróbáltam a Zoli által kölcsönzött ruhákat és megállapítottam, hogy közös bennük, a rendkívül nyakatekert felvételi procedúra. Persze csak elsőre nehéz, ha már tudja az ember, hogy merre kell tekeredni, akkor gyorsan megvan, és ennyit bőven megér a biztonság. A mentőmellény nálam a ruha fölé került, de a többieknek befért a szárazruha alá.

Az öltözködés után a stégnél csatlakoztunk Gyulához, aki addigra már bemelegített és rutinosan készülődött a szokásos vasárnap reggeli evezéshez. Így van, a srácok rendszeresen mennek evezni télen is, vasárnap reggeli programként.

Az induláskor már láttuk, hogy a főágon jéghártya van itt-ott fe bíztunk benne, hogy a tervezett célunkat a Rafásszigetet meg tudjuk majd kerülni. Egyenesen az Angyali-sziget és a Vesszőzátonysziget közötti lagúnát vettük célba. A sodrás hiányában a lagúna szépen befagyott, de a jég vastagsága még a 2 cm-et sem érte el.

Zoli pár méter után előre is küldött, hogy próbáljam ki, hogy is kell a SUP-ot billegtetve lassan haladva törni a jeget a deszka orrával. Megmutatta az újonnan kialakított vízi tanösvény egyik tábláját is, valamint egy csodálatos jégmadarat is láttunk a lagúna végéhez közeledve.

A meglepetés akkor ért minket, amikor a kis csatornából kiévre ugyanolyan jéggel találtuk magunkat szembe, mint korábban. A kupaktanács vége az lett, hogy áttörtük magunkat a szemközti partig, mert látszott, hogy ott nincs befagyva és a módosított tervnek megfelelően dél felé evezünk, és az Angyali-szigetet kerüljük meg.

Az utunk ezután viszonylag nyugodtan telt, csak kacsák és hattyúk keresztezték utunkat. Szárnyas barátaink kérdőn néztek ránk, hogy mit keresünk mi itt hajnalban.

A sziget déli csücskét megkerülve enyhe északi szél fagyasztotta arcunkra a mosolyt, ami a -3 fokban egyikőnknek sem esett jól. A túra maradék részében beszélgettünk deszkákról, evezőkről és a téli nyári SUP-ozás közötti különbségekről is.

Az biztos, hogy ilyen hidegben nem sprintel az ember, inkább csak kényelmesen evez, amit mi sem bizonyít jobban, mint a 3,6 km/h átlagsebesség, amit a túra végén a telefonomból kiolvastam.

Egészen varázslatos a téli evezés, persze ehhez kell a Ráckevei-Soroksári Duna vadvilága és természeti szépsége is. Talán ahhoz tudom hasonlítani, mint egy téli erdei séta. Aki próbálta már az tudja, hogy teljesen más, mint a kizöldült erdőben való túrázás. Csendes, nyugodt, meditatív.

Zolinak köszönöm még egyszer a lehetőséget és biztos, hogy nem ez volt az utolsó téli evezésem.