SUP ÉLMÉNYNAP DUNABOGDÁNYBAN

Szombaton Dunabogdányon a szabadstrandon sikerült DS gyerekeknek és kedves családjaiknak az első ilyen jellegű eseményemet megtartani.

Úgy gondolom fantasztikusan sikerült. Az eseményen résztvevő családok és cukker gyermekeik…vizeztek, sup-oztak, játszottak közösen töltöttek a napot. Mindenki egy nagy család volt. Boldogsággal tölt el, hogy sikerült összehoznom és megvalósítanom ezt a napot!

Régi dédelgetett gondolatom vált valóra. Fantasztikus dolog ennyi mosolygós gyerkőcöt, anyut,aput , tesót …családot együtt látni és közösen megélni velük ezeket a pillanatokat!

Úgy gondolom ha az embernek van lehetőség és teheti igen is, adjon, segítsen, a megfelelő helyen, megfelelő időben és megfelelő embereknek!

Köszönöm szépen a segítséget barátnőmnek Török Bernadettnek, aki segített az esemény alatt mindenben. András Enikő aki szintén barátnőm és kislánya által közelebb kerültem ehhez a világhoz. Sztrunga Dávid, aki hozta a kapcsolatait és megfelelő családoknak szolt az eseményről és fantasztikus játékokat talált ki, mivel Dávid DS gyerekeknek tart készégfejlesztő foglalkozásokat.

Családi SUP élmény kicsiknek és nagyoknak

Természetesen ezer hálám és köszönetem Molnár Zsoltnak, aki egy posztomra jelentkezett és megörökítette nekünk ezt a fantasztikus napot és pillanatokat.

Felejthetetlen napot töltöttem, felejthetetlen családokkal! Köszönöm Nektek, hogy eljöttetek az eseményre és ilyen nagy szívvel fogadtatok minket!

Bízom benne ez az egyedülálló kezdeményezés eljut megfelelő emberekhez, helyekre és lesz lehetőségünk télen folytatni ezt a rendezvényt, akár uszodákban is.

Bárki tudna nekem ebben segíteni, kérem vegye fel velem a kapcsolatot! Előre is köszönöm!

Jártó Bernadett
SUP the lifestyle