Szombaton lezajlott a SUP országos bajnokság, ahol a versenyzőknek nem csak egymással, hanem a balatoni „lötyögős” hullámokkal is meg kellett küzdeni.

A szombati szélviharos front miatt délutánra halasztották a versenyszámokat, de így is tudni lehetett, hogy elég komoly szél lesz az idei OB-n. A korosztályok száma bővült, idén már serdülő futamok is voltak, ami nagy öröm, mert ez is mutatja, hogy a fiatalokat is érdekli ez a sportág.

A Vitalitás SE fiatal versenyzői tavaly még meglepetést jelentettek a mezőnyben, de idén már sokan számoltak velük. Igazuk lett. Pesti Anna Rozália, Blaskó Dominik és Pesti János neve nem csak a korosztályos, hanem a felnőtt versenyszámok között is dobogós helyen tűnik fel. A serdülő korosztályból érdemes lesz megjegyezni Kocsis Csillag és Szabó Zénó nevét, ők lettek az összetett serdülő győztesek!

Természetesen a rutinos rókák nevével is találkozhatunk bőven a dobogón. Rasztotzky Eszter és Slekta Réka háromszor is gratulálhatott egymásnak a pódiumon állva, míg Kövér Márton és Márton Károly kétszer tehette ezt meg.

Gratulálunk mindenkinek, aki megküzdött az elemekkel és a versenytársakkal.

A magyar bajnokság eredményei:

Férfi felnőtt, U23 sprint 200 méter merev deszka:

  1. Kövér Márton
  2. Blaskó Dominik
  3. Márton Károly

Férfi felnőtt, U23 sprint 200 méter felfújható deszka:

  1. Pető Ákos Zsolt
  2. Pesti János
  3. Pető Zsolt

Női felnőtt, U23 sprint 200 méter merev deszka:

  1. Slekta Réka
  2. Rasztotzky Eszter
  3. Kövér Nóra

Női felnőtt, U23 sprint 200 méter felfújható deszka:

  1. Gonda Helga
  2. Bonyai Regina

Férfi ifjúsági sprint 200 méter felfújható deszka:

  1. Blaksó Dominik
  2. Pesti János
  3. Szabó Zénó

Női ifjúsági sprint 200 méter felfújható deszka:

  1. Biros Boróka
  2. Pesti Anna Rozália
  3. Szemán Linett

Férfi serdülő 500 méter felfújható deszka:

  1. Szabó Zénó
  2. Pásztor Botond
  3. Balla Botond

Női serdülő 500 méter felfújható deszka:

  1. Pesti Anna Rozália
  2. Kocsis Csillag
  3. Kruj Fruzsina

Férfi felnőtt 4 km merev deszka:

  1. Kövér Márton
  2. Márton Károly
  3. Pihelevics Csaba

Férfi Felnőtt 4 km felfújható deszka:

  1. Pető Zsolt
  2. Pető Ákos

Férfi ifjúsági 4 km felfújható deszka:

  1. Szabó Zénó
  2. Csillag Zsolt
  3. Pásztor Botond

Férfi serdülő 4 km felfújható deszka:

  1. Kékesi Miksa
  2. Both Levente

Női felnőtt 2 km merev deszka:

  1. Rasztotzky Eszter
  2. Slekta Réka
  3. Major Mónika

Női felnőtt 2 km felfújható deszka:

  1. Tubel Blanka
  2. Bonyai Regina

Női ifjúsági 2 km felfújható deszka:

  1. Biros Boróka
  2. Pesti Anna Rozália
  3. Szemán Linett

Női serdülő 2km felfújható:

  1. Kocsis Csillag
  2. Kruj Fruzsina
  3. Pintér Panna

Az Open versenyszámok eredményei:

Férfi technikai felfújható deszka:

  1. Pesti János
  2. Kovács Gábor
  3. Ódor Barnabás

Férfi technikai merev deszka:

  1. Márton Károly
  2. Mihalovics Márk
  3. Kolb Tamás

Női technikai felfújható deszka:

  1. Pesti Anna Rozália
  2. Gonda Helga
  3. Kocsis Csillag

Női technikai merev deszka:

  1. Slekta Réka
  2. Rasztotzky Eszter
  3. Major Mónika

Női hosszútáv felfújható deszka:

  1. Ebenspanger Dóra
  2. Gonda Helga
  3. Dani Erika

Női hosszútáv merev deszka:

  1. Suba-Bokodi Éva
  2. Oláh Marianna Rita
  3. Varga Zsuzsanna

Férfi hosszútáv felfújható deszka:

  1. Homoki András
  2. Szemán Zsolt
  3. Seper Árpád

Férfi hosszútáv merev deszka:

  1. Márton Károly
  2. Szabó Gábor
  3. Kolb Tamás

Borítókép: Fonyód Média Facebook oldala
Eredménylista: MKKSZ honlapja