A Békatutaj Egyesület nem tétovázik és újabb varázslatos kilátót építettek a Tisza-tavon. A Bölömbika és a Fattyúszerkő után most a Küszvágó csér nevét kell megtanulnunk, mert ezt a kilátót erről a madárról nevezték el, mivel a kilátó közvetlen közelében nagy számban költenek.

Ritkaságszámba mennek azok az ember által létrehozott látványosságok, amelyeket csak vízi úton lehet megközelíteni. Hazánk második legnagyobb tava azonban bővelkedik ezekben az építményekben. Az első a Tisza-tavi vízi sétány és tanösvény volt Poroszló mellett, majd ezt követték a 2021-ben átadott kilátók. Idén tovább bővült a SUP-osok számára is csalogató célpontok száma a Szilas-foknál magasodó kilátóval.

A Békatutaj Egyesület és az Aktív Magyarország közös projektjében felépült kilátót 2022. június 19-én adták át a nagyközönség számára. Az eddig publikus fotókból már látszik, hogy tökéletes helyet válastottak az építők. Már a torony is ámulatbaejtő látványt nyújt az odaérkező vízitúrázók számára, de az igazi csoda a kilátó tetején vár minket.

A kilátó több irányból is megközelíthető. Poroszlóról indulva a Poroszlói Kis-Tiszáról a Csapói-Holt -Tiszára áttéerve elhaladunk a Fattyúszerkő kilátó mellett és az Ördög árkot megkerülve jutunk el a kilátóhoz nagyjából 5 km evezés után.

Ha Tiszaörvényről kezdjük a túrát, akkor először dél felé haladunk az élő Tiszán majd a VI.-os öblítőcsatornán át jutunk a nyílt vízre, ahol észak felé fordulva már látszik a Szilas-fok. Ez az űútvonal egy kicsit rövidebb 3,5-4 km.

Mindhárom kilátó pontos elhelyezkedését megtalálod az alábi linken elérhető térképen: https://bit.ly/39ANe9f

Szeretnénk idén ellátogatni ide is, ahogy tavaly a Fattyúszerkő kilátót is megnéztük SUP-pal. Ha nem olvastad még a cikket, akkor itt megteheted és videót is találsz.

Képek: Békatutaj FB oldala https://www.facebook.com/bekatutaj/