Először az érdi uszodában találkozhattunk a Thomas Breitling SUP deszkáinak előörsével a tavaszi Medencés SUP fesztiválon. Azóta megérkezett a teljes szállítmány, így végre volt lehetőségünk kipróbálni az evezésre szánt darabokat a Balatonon.

A flotta 5 darabból áll és szinte teljes egészében lefedi a SUP-os igényeket. A 11’7-es Allround-tól a 14’-es verseny deszkáig, sőt van egy ultrastabil, két plusz kamrával szerelt deszka is.

Elsőként a Go Green névre hallgató, 11’7 hosszú 29” széles oldoztam el a stégtől, hogy tegyek egy kört a Balaton szinte szokásosan lötyögős vizén. A megszokottnál kicsit keskenyebb SUP jól viselkedett, könnyen tudtam irányítani és a sebességével sem volt gond. 

A design ötletes és szépen kidolgozott, a tetején inkább a fehér, alul viszont a zöld dominál. 

Az orron helyet kapott egy akciókamera rögzítő papucs is, két oldalon pedig D-gyűrűk vannak, ha netán kajakülést (nem tartozék) szeretnél rögzíteni és használni az evezéshez.

A kétrétegű 15 PSI-ig fújható SUP tudja, amit egy kezdő számára tudnia kell.

A sorban A Shark Pro névre keresztelt, 12’6-os 75 cm széles tipikus túradeszka volt. A méretéből adódóan inkább a magasabb személyek számára javasolt, az alacsonyabbaknak nehézkesebb lehet az irányítása. A narancs-fehér-szürke színekben megjelenő SUP kinézetét feldobják az EVA pad narancs csíkjai. Az akciókamerát ennek is felteheted az orrára, ha videózni támad kedved.A szkeg USbox fin rendszerű, tehát ha más formát szeretnél benne használni, akkor a csere könnyen megoldható.

A keskenyebb, versenyzésre való deszkákat a Speed Air (12’6) és a Blue Star (14’) képviseli a Thomas Breitling kínálatában. A rövidebb, 70 cm széleset még túrázáshoz is lehet használni, mert a stabilitása megvan hozzá. A 12’6-os hossz az ICF nemzetközi SUP versenyein is lehetővé teszi az indulást a felfújható SUP kategóriában. A kisebbiken szintén megtalálható az akciókamera rögzítésére szolgáló papucs, de a 14’ hosszú típuson már nincs helye a filmezésnek. Szóval, ha főleg túráznál, de néha megméretnéd magad 1-1 versenyen, akkor a Speed Air jó választás lehet. A szkeg itt is USbox fin rendszer, tehát csavaros, cserélhető.

A hosszabb, mindössze 66 cm széles deszkán sokaknak megállni sem könnyű, de ez a modell tényleg a haladóknak van kitalálva. Nagy Szabolcs SUP bajnokunk több hosszútávú versenyen megnyerte a felfújható deszkások küzdelmét ezzel a modellel, szóval a megfelelő személy képes kihozni belőle a csúcsteljesítményt. 

Ugyan egyrétegű, de a közepén végigfutó karbonszövetnek köszönhetően kellően merev és az kinézetet is feldobja a sötétszürke csík.

A verseny modellek után jöjjön a kakukktojás. Megmondom őszintén nem volt semmilyen tapasztalatom a kiegészítő kamrákkal rendelkező ultra stabil SUP-okról eddig. Amikor a fix stégről átléptem Go Green supporterrel ellátott verziójára, kis túlzással észre sem vettem a különbséget. A 125 cm-es szélesség miatt nem könnyű evezni vele, – nagyon ki kell nyúlni oldalra – de lehet olyan felhasználási terület, ahol ez nem probléma, mert nem a haladás, hanem a stabilitás a cél. Horgászáshoz abszolút el tudom képzelni ezt a kialakítást, simán elfér rajta egy kisebb láda, és akkor akár ülve is lehet kergetni a fröcskölődő balinokat. A két oldalsó egyenként 80 literes henger, a teherbíráshoz is jócskán hozzátesz. 

Szóval ha valami extra stabil felfújható SUP-ot keresel, netán egyensúly problémád van de nem szeretnél lemondani a SUP-ról, akkor ez a deszka megoldás lehet neked.  

A III. Siófoki SUP kupán napközben ki lehetett próbálni a deszkákat és a tesztköröket futó vendégek is elégedetten jöttek vissza a vízről, szinte bármelyik deszkát is vitték el.

Ha kíváncsi vagy a deszkákra személyesen akkor nézz be Balatonfüreden a Zákonyi Ferenc sétány 4-be, ahol megfoghatod és megnézheted a SUP-okat. A SUPshop is forgalmazó partner, a Thomas Breitling SUP-okat megnézheted a budapesti, győri és siófoki üzletükben is.

További részleteket pedig a http://sup.thomasbreitling.hu/ weboldalon találsz.

szponzorált tartalom