A tél közeledtével egyre csökkennek a lehetőségeink, hogy szeretett sportágunknak hódoljunk. A vizek hűlnek, már a levegő sem túl meleg, e kettő kombinációja, megfelelő ruházat nélkül pedig életveszélyes kombinációt hoz létre. Akkor is van megoldás, ha nem gondolkozol szárazruha vásárláson: a medencés SUP napok!

Janó a SUPrafel csapatvezetője azért hozta létre ezeket a lehetőségeket, hogy a hideg időkben is legyen lehetőség vízre szállni, akár csak pár órára is. A medencés evezéseken lehetőség van kipróbálni közel egy tucat deszkát, vagy akár kölcsönkérni a mások által elhozott saját SUP-okat is. Ezen felül gyakorolhatod az egyensúlyozást, a fordulókat és a különböző evezési technikákat.

Voltam már medencés versenyen, de sajnos a Covid miatt idén az is elmaradt, így fokozott várakozással néztem a szombat délutáni esemény elé. A rendezvény első részében mindenki, mint a játszóházba szabadult kisgyermek pörgött-forgott a deszkákon. Később a kialakult menetirányt megtartva egymást és a bójákat kerülgetve, fordulókat bemutatva mindenki a saját kedve szerint használhatta fel a melegvizes medence által nyújtott lehetőségeket. A víz abszolút kellemes volt, a nap végére nem volt, aki szárazon megúszta volna.

A kezdők is megtalálták a számításukat, ezen a novemberi, első alkalommal Márton Karesz tartott mindenre kiterjedő, alapos oktatást az érdeklődőknek. Az elmélet után 45 perce birtokba vették a medencét és Karcsi instrukciói mellett gyorsan megtapasztalták, hogy mennyit számít, ha egy profi átadja tudása legjavát és nem magunktól kell rájönni a SUP finomságaira. Ha nem ismered Kareszt, akkor meglepetésként érhet, hogy milyen szemléletesen mutatja be a helyes és helytelen technikák közötti különbségeteket, kitérve a rossz mozdulatok egészségügyi és vízbeesési kockázataira is.

Az elméleti oktatás után Karcsi a medence partjáról instruált mindenkit egyesével, hogy a lehető legtöbb tudást át tudja adni az érdeklődőknek. Jó volt látni a résztvevőkön a fejlődést, ahogy körről körre igyekezték beépíteni a mester által átadott tudás, meglehetősen sok sikerrel.

Utolsó programként a váltóversenyre került sor, ahol a két csapat mérte össze az ügyességét és evezési tudását a medencében. A táv egy hossz volt oda-vissza, plusz a csere és a fordulás. Mindenki odatette magát és tudásának legjavát nyújtva hősiesen küzdött. A győztes jutalma elismerő taps volt a másik csapat részéről!

Készülődés a rajtra

Janó tombolával is készült, az általa épített lakóautót lehetett megnyerni 24-48-72 órás bérlésre. A nyertesek örömmel vették át a kuponokat, amelyekkel igénybe vehetik a SUP lakóautó szolgáltatásait.

Az esemény baráti, jó hangulatban telt ezért Janó már meg is hirdette a következő eseményt, amelyre az új év elején, 2022. január 2-án kerül sor. Ha te is szeretnél részt venni, akkor jelentkezz időben, mert a helyszín mérete miatt a létszám limitált.

Jelentkezés, és infók a következő eseményre: https://www.facebook.com/events/310389477597809