Nagy Szabolccsal a rendezvény társrendezőjével beszélgettünk a jövő év elején megrendezésre kerülő IV. Medencés Thomas Breitling SUP nagydíjról. Nagy módosítások nem lesznek, de újdonságra ezúttal is számíthatnak a résztvevők. A változtatások mind annak érdekében történtek, hogy a résztvevők még jobban érezhessék magukat az eseményen.

A versenyszámok változnak, marad a sprint, technikai és freestyle, de a csapatverseny helyét a duatlon úszás-SUP veszi át:

Úgy láttuk, hogy ha az összes indulóból válogattunk csapatokat annak valahogy nincs akkora sikere. Lehet ,hogy egyszer majd visszatérünk a kezdetekhez amikor 4 fős csapatok neveztek és vívtak meg egymással, de 2023-ban nem lesz csapatverseny.

Most is egy újdonsággal készülünk a résztvevőknek mint ahogy minden évben. Most egy duatlon versenyszám lesz minden korosztály számára. Itt majd egy hosszt kell úszni és egy hosszt kell evezni supon. Meglátjuk ez, hogy fog tetszeni a résztvevőknek!

Jövőre is lesz freestyle, egy apró változtatással. Idén úgy láttuk, hogy bátortalanok voltak a versenyzők és kicsit szubjektív is volt az értékelés is. Ezért 2023-ban sokkal egyértelműbb lesz a dolog. A lényeg az lesz, hogy fél perc alatt ki hány db teljes fordulatot tud majd megtenni a deszkával. Vagyis olyan gyorsan kell majd pörögni ahogy csak lehet. Szédítő verseny lesz!

Sokak örömére, ezúttal a kezdők külön kerülnek díjazásra, így nekik is lesz esélyük besöpörni 1-1 érmet a dobogós helyezések után!

Fodor Szabolcs rendező társammal nagyon fontos dolognak tartjuk, hogy tényleg mindenkinek megfelelő lehetőséget nyújtsunk a rendezvényen a szórakozásra vagy a megfelelő kihívásra. Ezért jövőre azon jelentkezők akik az elmúlt 2 évben vagy még soha nem indultak sup versenyen a kezdő kategóriában mérjék össze a képességeiket. – mondta el a szervező.

Az nem változik, hogy mindenki a szponzorok által biztosított egyforma SUP-okkal indulhat, de most a Thomas Breitling Go Green deszkája lesz a közös nevező.

Idén a Thomas Breitling volt a fő szponzor, jövőre is ők lesznek. és a kiváló Starboard deszkák helyet jövőre a szintén kiváló Thomas Breitling Go green deszkákkal kell majd versenyezni.  Természetesen csak úgy mint idén, 2023-ban is lehet majd tesztelni a Thomas Breitling deszkáit is.  Elképzelhető, hogy további más márkákat is.

A rendezvény kapcsán Fontos dolognak tartjuk megköszönni a szponzorainknak és a támogatóinknak a segítséget és a felajánlásokat hiszen nélkülük nem tudnánk évről évre ilyen színvonalas medencés SUP versenyeket létrehozni. Ha van még olyan cég vagy vállalkozó aki csatlakozna hozzánk, az jelentkezzen bizalommal. Minden támogatásnak örülünk és próbáljuk meghálálni a segítséget. – mondta el Szabolcs

A nevezés december 1-ig, előre utalással csak 5.000 Ft

Eseményinfó, részletek: https://www.facebook.com/events/865040771574155

Helyszín: Érd Aréna
Időpont 2023.02.04. szombat