Ketten egy deszkán. Időről-időre felröppen a csoportban ez a kérdés, “elég lehet-e x-y deszka, hogy ketten evezzünk rajta?” “Melyik az a deszka, amivel egyedül tudok menni, de ha úgy alakul, akkor ketten is, vagy akár a gyerekekkel együtt is?” 

Nagyon sokáig nem, vagy nem igazán volt jó válasz erre a kérdésre. Egyszerűen azért, mert nem volt hazai környezetben olyan elérhető deszka, amire nyugodt szívvel rá lehetett volna mondani, igen, ez lesz az, amivel egyedül, párban strandon, párban túrán, családdal, akár strandon, akár túrán el lehet lenni.  Így kipróbálva és alaposan letesztelve az összes fenti lehetőséget, ki merjük jelenteni, hogy  minimális kompromisszumokkal az x500 tandem a legsokrétűbb deszka, amivel találkoztunk.

Kompromisszumot pedig legfeljebb az “egyedül a deszkán” vagy “6 fős családdal a deszkán” területeken kell kötnünk. Ebből az “egyedül a deszkán” néhány evezéstechnikai trükkel szinte teljesen meg is szüntethető!

A tandem méretű Itiwit lehetőséget ad arra, hogy közelebb kerüljünk mindazokhoz, akiket vízre csábítanánk, de külön deszkán nem mertük kivinni őket, vagy ők nem mertek kijönni.  Legyen szó gyerkőcről, gyerkőcökről, szülőkről, barátról, szerelemről. 

A közös deszka biztosítja azt, hogy garantálni tudjuk a másik biztonságát és természetesen azt, hogy a külön supozás sebességkülönbségét szinkronizáljuk, így akár olyan távokat is megtéve, melyek külön deszkán elérhetetlenek lennének. 

A kulcs a méretben rejli, a tudatos tervezés és nagyobb méreteknek köszönhetően a stabilitás és az élmény garantált, egy kis odafigyeléssel és közös nyelvvel. 

Hogy miért jó ketten (vagy ketten-hárman, esetleg négyen picikkel?) egy deszkán lenni? Szinte megfoghatatlan közösségélményt ad. Ugyanazt az alapot ringatja alattatok a víz, ugyanazzal az eszközzel faljátok a kilométereket közös ritmusban, egyszerre levegőt véve. 

A stabil alapnak köszönhetően könnyen egymás felé tudtok fordulni, vízen pihenve jót beszélgetni, a deszkák egymástól elsodródása nélkül. 

Közösségélmény. Kapcsolódás. A legyűrt táv sikere. 

Élmények és kedvcsináló részletesen

A decathlonos tandem számos különböző helyszínre kísért el minket a tesztelés időszaka alatt. Pár rövid bekezdés erejéig megpróbálom átadni az élményt, amit adott. 

Strand és az Itiwit tandem

Az igazán szembetűnő extrát a deszka méretei és stabilitása adta a tatai Öreg-tó partján, ahová lazulni, pancsolni érkeztünk. Még négyen is üldögéltünk és iszogattunk a deszkán, anélkül, hogy az egyensúlyozásról, vagy a vízbe esésről szólt volna a történet.. 

A deszka EVA-szivacs felülete sűrűn, de nem túl mélyen mintázott, így kellően kényelmes volt a strandeszközzé átminősített deszka az üldögéléshez. 

A bár bezárása után indult a lökdösődés, pancsolás. Ha többen (ketten) kezdtünk el felmászni a deszkára, az sem hozta zavarba, a közel 90 cm-es szélesség jól jött a játék során. Gyakorlatilag saját stégről ugrálhattunk a naplementében. 

A kétkedők könnyedén dobhatják be a strandélményhez, hogy bármilyen más suppal is meg lehet ezt tenni. Az élő és kipróbált tapasztalat azonban azt mondatja velem, hogy ez közel sem igaz. A tandem méretei teljesen más polcra teszik a megéléseinket, jelen esetben a stabilitása és a nagy felülete. Egy igazi platform, ami nem csak platformnak jó. 

Békés túrázás, avagy kacsanézés párban, vagy hármasban

A Háros-öböl egy kevéssé ismert vízi gyöngyszem, ami régóta a listámon szerepelt, mint kiemelt megmutatnivaló. Amint kézhez kaptam a kölcsöntandemet, az első dolgom volt, hogy a budafoki kajakházból indulva végre megmutassam a természetre nyitott kölcsöngyerekemnek az öböl élővilágát. 

A túra alatt többségében én eveztem, mintegy sétahajókázást és egyben biosz-természetismeret órát tartva. 

A rokonoktól azóta is visszahallom az ottani élményeket, ismereteket. 

A hazai hajózási szabályzat sajnos hivatalosan nem teszi lehetővé, hogy 14 év alatti gyermek egyedül legyen a supon, pláne a nagy Dunán, de a tandemnek hála kényelmesen és erősen túlbiztosítva járhattuk be azt a csodát. A tandem egyedül is kiválóan kievezhető volt, a plusz súlyt megfelelő pozícióba ültetve. 

Súly alapján még plusz 2 gyereket is simán magammal tudtam volna vinni, iskolabuszt játszva, de a sebességem az ő evezésük nélkül valószínűleg már kevés lett volna a Dunán felfelé. 

Van tapasztalatom abban, hogy hogyan kell a barátaink gyermekeivel megszerettetni a SUP-ot. Nem először vittem magammal kisebb-nagyobb gyermekeket a deszka elejére ültetve. Ez volt viszont az első alkalom, hogy a deszkát ugyolyan stabilnak éreztem, mintha egyedül mennék a sajátommal. Az sem kicsi SUP (12’6 x 30″), de azért megérezni a stabilitásban, irányíthatóságban, ha előre felül egy gyermek. Itt – köszönhetően a 449 literes űrtartalomnak – semmi különbséget nem éreztem. Kb 10 perc után Jázminnak is kedve támadt felállni, és ezt is gond nélkül megoldottuk, pedig előtte soha nem állt SUP-on. Szóval jelentős különbség van egy ilyen tandem deszka és egy normál SUP között, ha többen használjuk.

Solymos Tamás – suplife.hu

Sporttourer próba, teljesítménytúrázás kettesben a tandemmel

Az aktuális személyes kedvencem, és az egyik legnagyobb supos élményem. Túlzás nélkül. 

Komoly akadálya volt az igazi együtt túrázásnak a zoknipárom és köztem lévő értelemszerű sebességkülönbség. Ha ketten két deszkán túrázunk, akkor gyakran kutyát játszva előreszaladtam a labdáért, majd visszaeveztem, ami nem igazán tette közössé az élményt. Emiatt hónapok óta mocorgott az együtt evezés gondolata bennem. Sok vicces és nem túl sikeres egyszemélyes deszkás próbálkozás után a tandem nyitotta meg előttünk az igazán közös túrázás kapuját. 

Olyannyira, hogy kapásból közel 24 kilométert eveztünk. 

Szinte átadhatatlan, mekkora közös sikerélmény és párterápiás alkalom volt számunkra, hogy végre együtt haladunk az eredetileg kitűzött távot jócskán túlteljesítve. 

Több nap, több éj kettesben sátrazós túrázás egy deszkán

A jövő évi szezonkezdés már most kitűzött új célja az Itiwit tandemet felpakolva több nap alatt leevezni a Mosoni-Dunán kettesben, a parton sátrazva. 

A deszka rögzítési lehetőségeit és meglepően jó siklását figyelembe véve azt hiszem, nem is kérdés, hogy akár a fenti élményeket túlszárnyaló napokban lehet részünk. 

Itiwit x500 tandem előnyei és hátrányai

Röviden a szárazabb tényekről, előnyökről és hátrányokról kendőzetlenül a részletek alapján gondolkodóknak. 

A deszka maga 15 láb hosszú, amit mi 457 cm-nek szoktunk hívni. Véleményem szerint valahol ez, vagy kicsit efeletti méret a tudatosan tandemnek tervezett deszkák ideális hossza. Hosszának köszönhetően, hiába egy nagyon széles deszkáról van szó, siklása kiemelkedően és meglepően jó, még akkor is, ha egy ember hajtja. 

Szélessége 35 inch, vagy 89 cm. Ennek a méretnek köszönheti a stabilitását. 

Vastagsága a szokásos 6 inch vagy 15 cm, mint a legtöbb minőségibb sup terméknek is. 

Volumene egy kicsit érdekesebb adat, 449 liter, ami jó 100-150 literrel több, mint egy átlagos deszka. Ez egy fontos varázsszám, mert ennek köszönheti az igazi két, vagy többszemélyességét, hiszen könnyedén és siklási tulajdonságok romlása nélkül cipel 200-210 kilót. Tapasztalatok alapján túrára felpakolva passzív súllyal, tehát táskákkal még feljebb is mehetünk. 

A volumen egyetlen hátránya, hogy a pumpálás bizony hosszabb. Érezhetően. 

Tömeg: Méretével arányos, meglepően kezelhető súlyú. 15 kg (a tesztpéldány picivel könnyebb 14.9 kg volt.) 

Raktér helyzete: Elöl király, középen király, hátul hiányolom

Eva pad: Saját tapasztalat szerint tök jó, de érkezett olyan visszajelzés, hogy lehetne egy picit tapadósabb. 

Fogantyúk: Megfelelő helyeken, középen fogva egyedül is jó vinni, konkrétan figyelmességből még fel is írták, hogy hol a deszka közepe. Mivel túradeszka is, ezért szerencsére előre és hátra is került fogantyú. Ketten cipelve még megrakva is jól mozgatható. 

Banán: A deszkában direkt van egy szemmel már érzékelhető görbület. Evezés közben, főleg ketten, lendületesen evezés közben figyelhető meg, hogy a hátulja, a fara így tudja a legjobb vízelengedést produkálni. 

“Süppedős” EVA  A 35-ös szélességéből fakad, hogy amikor egy felnőtt rááll a deszkára, akkor még a 17 psi-is maximum nyomás mellett is látszódik, ahogy enyhén horpad alatta a deszka. Nem banánt tesz bele, csak a felfújhatós felületet látszódik a rá nehezedő súly. 

Hátrányok

Egyedül cipelés – nagy. Tömeg szinten egyáltalán nem horror, viszont hossz és felület szintjén nagy. Ha fúj a szél és egyedül próbálod cipelni az komoly kihívás tud lenni. Ketten, amire szerencsére lehetőséget ad fogantyú elhelyezkedése még szélben is könnyű. 

Szkeg.  Sajnos elkövették azt a hibát, hogy ugyanazt a szkeget és szkegház típust tették a deszkára, ami az alapabb deszkáikon van és nem azt (us-box), ami a verseny, vagy sportdeszkáikon van. Ha a egyszerű felszerelést nézzük, akkor ez a könnyebb megoldás, azonban ez a szkegméret lényegében nem mindig elég egy ekkora deszkához. Szerencsére ezt a legtöbben nem fogják túlságosan megérezni. A gyakorlatban ez picit kigyósabb haladást jelenthet. 

Adatok, előnyök-hátrányok összefoglalása: 

Hosszban és szélességben igazi és teljeskörű tandem. 15×35, azaz 457 x 89 cm. 

Volumenben óriási (449 liter) 200 kg feletti tömeget cipel el könnyedén. 

Nagyon jó, hogy több helyen van fogantyú és ezek elosztása is megfelelő. Kell is, mert szélben egyedül cipelni kihívásos. 

EVA padja kifejezetten kényelmes, könnyen szárad, de nem a legtapadósabb. 

A szkegmérete sajnos hagy kívánnivalót maga után, és a szkegház jellege miatt ez másik szkeggel nem javítható. Átlagos felhasználásra azonban megfelelő. 

Raktérből kettőt kapunk, tökéletes pozícióban, túrára készen. Plusz egy hátra még elférne, de hiánya még felpakolós túrán sem jelentkezik. 

Összefoglaló-  kinek ajánljuk, mi az üzenet?

Hazai és kicsit kitekintve nemzetközi piacra messze a legelérhetőbb árú tandem deszkát kínálja a Decathlon az Itiwit x500 tandem személyében. Márpedig az ár egy sport, vagy hobbi kezdeténél fontos tényező. 

A csomag, ahogy a kék sportóriásnál már megszokhattuk, nem tartalmaz lapátot, vagy lapátokat, sem pumpát. Ezzel, sok év deszkavásárlási rutint követően egyet is értek, mert egyetlen gyártó sem képes pontosan felmérni azt, hogy nekünk milyen lapátra lesz szükségünk, és azt sem, hogy mivel szeretnénk intézni a pumpás ügyeket. 

Ha már a lapátra terelődött a szó: A tandemnél, családi deszkánál, megpakolt túradeszkánál kisebb tollméretű lapáttal ajánlott evezni, mint amit maximumként, sportos evezésnél elbírunk. Ebben tökéletes partnerek az Itiwit lapátok a 87.5-es és 79-es tollméreteikkel. 

A deszka sziluettjét nézve elismerően csettinthetünk, mert kiváló forma segíti mind a stabilitásunk, mind pedig a haladásunk, széles középponttal, de kecses elvékonyodó orral és farral, ami kevés vizet fog meg. 

A felfújás kézipumpával bizony kicsit időigényesebb, mert a deszka 450 literes, ami legalább 100-150 literrel több, mint a szokásos deszkák. 

A deszka egyedül is jól használható akár túradeszkáként is, emiatt őszintén és bátran ajánjuk a család egyetlen deszkájaként. Mert jó lehet valamelyik szülőnek egyedül túrázni, legyen az kacsanézős, vagy akár teljesítménytúra. A két szülőnek együtt párosan pihenni, vagy evezni. Vagy az egész családdal együtt élvezni a deszkát. 

A tandemen együtt evezést leginkább a tánchoz, az együtt táncolás élményéhez tudom hasonlítani az összeálló mozdulatokat, ami azoknak is megadatik egy tandem deszkán, akik falábakkal születtek. Ehhez azonban kell, hogy megkeresse az adott páros az összhangot, a legalapabb kommunikációt egymással, mikor fogjuk vizet, ki melyik oldalt evez, oldalváltások. 

Egy igazi pár vagy csapatépítés amit mindenkinek ajánlani tudunk. 

A tandem tökéletes megoldás, hogy biztonsággal és nagyobb távot bejárva fedezzük fel a vizeket kettesben, vagy hármasban és kapcsolódjunk a természethez és a tandemtársunkhoz. 

Szponzorált tartalom

Pálházi Dávid

A szerző sok éve evez, nem csak SUP-on, de kajakban és kenuban is otthon van. Vizitúra vezető és a hazai SUP közösség oszlopos tagja. A Magyar Vízitúra Klaszter tagjaként a supozás jogi helyzetének javításáért harcol. Jelenlegi fókusza az oktatás és utánpótlás, ezeken a területeken bontogatja a szárnyait és folytatja tanulmányait.

A képek a szerző, vagy Solymos Tamás tulajdonát képezik.