Abban a szerencsés helyzetben voltam a nyáron, hogy néhány hétig tesztelhettem a Decathlon Itiwit Race SUP-ját. A 14’ (427 cm) hosszú 25” (63,5 cm) széles felfújható deszka nagyon jól teljesített, még úgy is, hogy a 90 kg-os tömegemmel egy kicsit felette vagyok az ajánlott 60-80 kg-os ideális terhelésnek. Nézzük a részleteket!

Izgatottan vettem át a csomagot, amely a SUP mellett egy kétutas pumpát, leash-t és egy háromrészes, félkarbon, Itiwit 500-as evezőt tartalmazott. Két okból is volt bennem izgalom, egyrészt mert eddig csak néhány órát mentem hasonlóan keskeny deszkával, másodszor mivel legtöbb időt a Balatonon töltjük nyáron, így azért is, hogy kegyes legyen az időjárás és legyen néhány szélmentes nap, amikor tükörsima vízen is tesztelhetem a deszka gyorsaságát. Végül minden vágyam teljesült, de ne szaladjunk ennyire előre.

A deszka a felfújható, méghozzá 17 PSI-ig, így merevebb, mint a legtöbb alap deszka, de nem csak ezért, hanem mert az alján és a tetején a SUP teljes hosszában extra merevítő rétegek vannak.  Az alap három rétegen is sokat számít a merevség miatt, de ezek a plusz csíkok további keménységet adnak. Néhány másik deszkán is láttam már félmerev orrot, de tartósan tesztelni csak most volt alkalmam. A hegyes orr tényleg hasítja a vizet, főleg hullámos vízen számít sokat, hogy az orr áttöri a hullámokat és nem túrja a vizet. Ráadásul ennek a deszkának nem csak az orra, hanem a fara is félmerev és olyan kialakítású, hogy kevesebb örvényt hagy maga után, szinte szögletes.

Hegyes orr, standard szelep és szögletes far.

Három fogantyú van a deszkán, amelyek kifejezetten nagyméretűek, versenyzésre vannak méretezve. A befutós rajtnál kifejezetten jól funkcionálhat, mert nem kell keresgélni a fogást, könnyen beleakad az ember keze.

A deszka orrán van egy kisméretű csomagrögzítő, ami alá a kulacsot könnyedén lehet rögzíteni vagy egy kisebb vízálló táskát is fixálhatunk oda, ha éppen nem versenyzünk, hanem edzeni indulunk.

A szkeg az USBox rendszerrel, tehát csavarral rögzíthető a helyére, kellően hosszú és egyenes, így a deszka hosszával és alakjával együtt tökéletes egységet képez az egyenes haladáshoz. Egy kis odafigyeléssel megoldható volt, hogy csak 25-30 csapásonként kellett oldalt váltanom. Ez a jelenlegi túra deszkám esetében 6-10 csapás, tehát itt egyből jelentős különbség van az egyenestartás kapcsán. Nyilván lehet sokat ellensúlyozni az evezési technikával, de mindeképpen szembetűnő a különbség.

De milyen a vizen?

Az első próbára a lemenő nap sugarai mellett került sor, egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne próbáljam ki a deszkát, amint lehet. Nem volt sok időm, így a hosszú táv helyett inkább forgolódtam és próbáltam megszokni a keskeny deszka használatát. Már ekkor meglepett, hogy a keskenységéhez képest mennyire stabil, sokkal rosszabbra számítottam.

A következő napokban szeles volt az időjárás, így a déli parton folyamatosan hullámzott a víz, de ez sem vette kedvemet és több alkalommal is mentem a deszkával. Az egyenest nagyon jól tartotta a hullámzásban is és a keskenységgel is hamar megbarátkoztam, az elején azt gondoltam, hogy sokat fogok küzdeni a deszkánmaradásért, de végül ezzel sokkal kevesebb problémám volt.

Sokat számít a helyes evezés, de ez a SUP alapból gyors!

A SUP deszkát a hossza és a nagy szkeg miatt gyakorlatilag alig lehet elfordítani, amíg teljes egészében a vízben van, mindenképp ki kell emelni az orrát a gyors forduláshoz, de ez szinte minden 14’-es race deszkára igaz. Eljött tehát a step back turn ideje, ami már egész jól ment a saját 30” széles deszkámon, de ezen teljesen újra kellett tanulnom. Egyénként nem annyira ördöngős dolog, de tény, hogy hullámos vízen sokszor bepottyantam az gyakorlás elején. Amikor nem zavarták hullámok a gyakorlást, akkor hamar ráéreztem, de a hullámzás más körülményeket teremtett.

Csak úgy lehet elfordítani, hogy kiemeled az orrát.

Tempó

Térjünk át a sebességre. Az első, amit szinte azonnal feltűnt, hogy milyen jól meg lehet indítani a deszkát állóhelyzetből. A hegyes orrnak és a keskeny testnek köszönhetően szeli a vizet, nem pedig túrja. Ha pedig elérted az utazósebességet, akkor könyebben tudod tartani is. Ha kihagysz egy két csapást, akkor sem süllyedsz vissza és nem kell újra beindítani a SUP-ot, hanem szinte sebességvesztés nélkül tudsz tovább haladni. Na ez, a mostani ragasztott Zray túra deszkámra abszolút nem igaz.

A saját túradeszkámmal általában 5-5.5 km/h áltaggal tudok haladni, ez az a tempó, amit úgy tudok hosszabb távon tartani, hogy nem köpöm ki a tüdőmet. Ezzel a deszkával 6.6 km/h-ás átlagot tudtam tartani 5 km-en keresztül, 1 km-en 7.4 –es átlagot mentem. Nyilván ezek nem a világ legjobb átlagai, de saját magamhoz képest elég jelentős a különbség. A stabilitásban nem volt rosszabb annyival, mint amire számítottam, azt hittem, hogy a tovább tart majd megszokni a keskenyebb deszkát, de végül hamar ráéreztem.

Összességében nagyon elégedett voltam a deszkával, komolyan elgondolkoztam azon, hogy 1-2 szezonon belül beszerezzek egy ilyen vagy hasonló paraméterekkel rendelkező verseny deszkát.

A deszka ára 220 000 Ft, ami tekintve a 3 év garanciát elég jó ajánlatnak tűnik. Nyilván nem bír olyan tulajdonságokkal, mint egy merev SUP deszka, de óriási a különbség egy allround sup és eközött a race sup között.

Mivel ez volt az első verseny SUP deszka, amit tartósan teszteltem, így ebben a kategóriában nincs összehasonlítási alapom, ezt érdemes figyelemebe venni.  Összességében mindenkit arra bíztatok, hogy próbálja ki ezeket a deszkákat, mert ha síkvízi evezéstől van szó, akkor nincs párja ezeknek a versenyre, edzésre gyártott rakétáknak.

A merevséggel sincsen gond, pedig 90 kg-mal nyomom a közepét!

Az evező – ITIWIT 500 SUP evező

A csomagban egy üvegszálas és szénszálas nyéllel ellátott, műanyagtollú evező volt. Három részes, hogy könnyen lehessen szállítani. A mankója nagyon kényelmes és kellően széles volt. Az állítható rész nem teljesen kör alakú, hanem kis mértékben lapított, így állítás közben nem fordul el, nem kell a pontos irány beállításával bajlódni.

A toll egy kicsit hajlított, viszont nincsenek rajta a víz áramlását segítő bordák, de ezek nélkül sem tört ki oldalra még tempós lapátoláskor sem.

Összeségében az árkategóriájában egy nagyon jó lapátnak tartom. Ha azon gondolkozol, hogy lecserélnéd az alap alu eveződet, mert könnyebre vágysz, akkor ez jó választás lesz. Leírás szerint 720 g körül van a súlya, ami már jelentős előrelépés egy átlagos 1000-1100 grammos ALU evezőhöz képest. Viszont, mivel nem full karbon, így nem kell úgy bánni vele, mint egy hímestojással.

A pumpa – ITIWIT kétutas pumpa

Hagyományos kétutas pumpa, igazán kényelmes, csepp alakban elnyújtott markolattal. A 290 literes deszkát 6 perc 10 mp alatt fújtam fel vele a javasolt 17 PSI-re, a célnak tökéletesen megfelelt.

A pumpa és az evező.