Július 17-én kezdetét veszi a Hunakamo Sportegyesület által szervezett háromfordulós ASG SUP bajnokság, amelynek helyszínei újdonságnak számítanak a hazai versenypalettán. Béres Szabolccsal a sorozat főszervezőjével beszélgettünk.
Honnal jött az ötlet a SUP versenyek szervezéséhez?
Sok éve foglalkozunk autósporttal, és 4-5 éve nyitottunk a vízi tömegsportok irányába. A SUP hazai terjedésével egyidőben megfogalmazódott bennem, hogy ennek az egyre növekvő tömegbázisnak is érdemes lenne versenyeket szervezni.
Honnan az ötlet, hogy az ország keleti felébe is elvidd a SUP sportos vonalát?
Alapvetően az ország ezen részében van a bázisunk, itt vannak a partnereink, mondhatjuk itt vagyunk otthon. Másrészt szeretnénk népszerűsíteni a sportágat a keleti régiókban is és ezzel párhuzamosan pedig bemutatni a rutinosabb SUP-osoknak az itteni vizek csodálatos világát.
Egyébként ezek a helyszínek Szlovákiából, Romániából és Ukrajnából is könnyen, gyorsan megközelíthetők, tehát számítunk a környező országok SUP versenyzőire is. Szlovákiából már érkezett is nevezés, Romániából pedig érdeklődők vannak.
Nézzük az első versenyt. Rétközi tó, július 17-18. Mit kell tudni a helyszínről?
A 400 hektáros tó még teljesen ismeretlen a SUP-osok számára ugyanis eddig nem lehetett rajta evezni. Határozott célunk, hogy ne csak a verseny idejére, hanem folyamatosan SUP-ozható legyen mindhárom helyszín, ezzel is hozzájárulva a SUP Kelet-magyarországi terjedéséhez, de ez még egyeztetés alatt áll, reméljük hamarosan beszámolhatunk a fejleményekről.
A hatalmas terület lehetőséget ad arra, hogy előre készüljünk az esetleges szeles időjárásra, így több pályatervünk is van, a különböző időjárási körülményeknek megfelelően. A tó részletes bemutatását a honlapunkon is közzétettük: Festői szépségű környezet: Rétközi tó
Mire készüljnek a versenyzők?
Technikai verseny lesz 3 illetve 6 km-es hosszban, ez választható. 200 méteres sprint számok kerülnek még megrendezésre. Természetesen lesz külön női és férfi kategória, valamint külön értékeljük a 40 év alatti és feletti korosztályt. Ezen kívül a serdülőkre és az ifikre is gondoltunk, valamint lesz közös, családi futam is.
Ami itthon még újdonság, hogy az időmérés a tömegsport rendezvényeken már ismert RFID-s megoldás lesz, tehát nem stopperrel fogjuk mérni az időt. Az gondolom, az olya fontos újítás, ami profi verseny esetén elengedhetetlen.
Hamarosan pályarajzzal is szolgálhatunk érdemes tehát követni a honlapunkat. https://supverseny.hu/
Igyekszünk olyan profi versenyt létrehozni, ahol mindenki megtalálja a maga számítását.
Meddig lehet nevezni?
Online a verseny előtti péntekig ezen a linken: https://hunakamo.hu/termekek/sup-nevezes-2021-julius-17-18-retkozi-to/
De a helyszínen is lesz lehetőség még személyesen nevezni.
Kiket vártok a rendezvényre? Látszik, hogy bőséges a kiegészítő programok listája is.
Itt nem csak a verseny a cél. Szeretnék, ha ebben a régióban is kialakulna egy SUP-os közösség, amelynek beindításhoz szükség van bemutató programokra is. Ezért is szerepel deszka teszt, kezdő és haladó oktatás, valamint naplementés és napfelkeltés túra a látogatóknak. Szóval jöjjön mindenki, a profik és azok is akik szeretnék megismerni, kipróbálni ezt a sportágat.
Ezek mellett lesznek olyan programok is, amelyek azokat is megmozgatják, akik csak kísérőként érkeznek. Tahiti tánctanítás, Aloha Hawai Koktél party és családi programok is várják a SUP-ba kevésbé szerelmes résztvevőket, kísérőket. Ráadásul nem csak a helyszínen, hanem a környéken is számos családi program biztosít remek szórakozást, a hétvégére érkezőknek, ezeket is megtalálják a honlapunkon az érdeklődők.
Bízunk benne, hogy minél többen ellátogatnak a Rétközi tóhoz a július 17-18-i SUP versenyre és ebben a régióban is igazán beindul a SUP-os élet.
Szponzorált tartalom