Ha a környező holtágak, folyók és tavak számát nézzük, tulajdonképp, szerencsésnek mondhatom magam. Martfűn lakom,  a lakhelyem és a munkahelyem is a Tisza mentén helyezkedik el. Az Alcsi-Holt-Tisza 20 kilométerre, az élő Körös szintén 20 km-re, Harangzugi holtág 12 kilométerre és a Szarvasi Holt-Körös is csak 30 kilométerre található tőlem, de még tudnék sorolni párat a közvetlen közelemből.

Valamennyit nagyon szeretem, most viszont az egyik általam legtöbbet látogatott holtágat szeretném nektek bemutatni, az Alcsi-Holt-Tiszát, Szolnokon!

Rengeteget evezek itt és sok képet, élményt posztolok erről a helyről, valószínűleg már láthattátok! A szolnoki evezős egyesületnek hála remek stégek vannak kiépítve, ahol vízre szállhattok és egy 1 kilométer hosszú, bólyákkal szegélyezett, nyíl egyenes versenypálya is, egy nagy lelátóval, melyben remek lehetőség rejlik a SUP versenysport számára is! A holtág maga majdnem 19 km hosszú, a víz átlag mélysége 2-2.5 méter.

Sok horgásszal találkozhattok a versenypálya utáni első pár kilométeren, figyelni kell rájuk, de később megfogyatkozik a számuk. Fontos, hogy semmiképp se zavarjátok az evezősök edzését, versenyeit! Kényelmesen el lehet férni velük egymás mellett, mert a holtág kellően széles.

A part mentén stégek, jobbra pedig nyaralók találhatók. Ahogy elhagyjuk a bólyás részt, hamarosan meglátjuk a 4-es főút hídját. Szeretem ezt a hidat, sokat szoktam időzni alatta, vagy épp előtte. Ez egy nagyon szép rész, érdemes itt kicsit lassabban evezni, kiélvezni a látványt. Néhol bedőlt fák közt bújkálhatunk és itt-ott a nádasba is be tudunk evezni.

A szandaszőlősi laktanya közelébe érve teljesen átalakul a holtág képe. Itt már mindkét oldalon nádasok szegélyezik a partot és szinte teljes a nyugalom és a csend.

A Holt-Tisza vize bővelkedik halakban, emiatt is olyan magas a horgászok száma. A tavaszi/nyári terveim között szerepel, hogy végig evezem és részletesebben is beszámolok a vízen tapasztalt élményekről. Például, a Tenyőszigeti részt is szeretném látni, azt hallottam, érdemes!

Megközelíteni a holtágat Kunszentmárton felől, a 442-es úton lehet , Kecskemét, Békéscsaba felől 44-es (M44), majd onnan ráfordulva szintén a 442-esről, Pest felől az M4-es autóútról és a 4-es számú főútról. Szolnok híres helikopteres körforgalmát az Alcsi-sziget felé kell elhagyni és körülbelül 1, 1.5 kilométer múlva egyszer csak feltűnik a holtág jobbkéz felől.

A jelzés egyértelmű

A következő lehetőségnél, az Evezős Csárdánál jobbra le kell térni az útról, lesz is egy kis jobbra forduló sáv, majd ismét jobbra fordulva egy hatalmas parkolóban találjuk magunkat, ahol egészen közel le tudunk parkolni a vízhez.

Én itt, az autó mellett szoktam felpumpálni a deszkám és a felesleges cuccokat a kocsiban hagyom, de nyugodtan fel lehet majd a stég mellett, sőt rajta is, mert hatalmas.  Ha a kocsinál fújtátok fel, a parkolóban a deszkát, akkor a sorompó mellett, eloldalazva induljatok befelé a víz mentén, ha feltettétek már a szkeget, vigyázzatok, bele ne üssétek a betonoszlopba!

Egy kihelyezett mobil wc-t találhattok a parkolóban, azt adott esetben tudjátok használni.

Az Evezős Csárda csak elvitelre működik egyelőre a Covid miatt, de érdemes kipróbálni, mert fantasztikus minőségben készítik el hazánk jellegzetes ételeit!

Kellemes lapátolást kívánok!   

Kiss Ferenc Szabolcs „Franky”

Két éve, a wakeboard kapcsán találkoztam először a SUP-pal, mikor youtube-on trükköket keresgéltem. Azonnal megfogott a szabadság, a béke, a nyugalom, ami a videókból áradt felém. Már a wakeboardban is a víz közelségét imádtam, a SUP pedig még közelebb hozta hozzám azt. Tiszai gyerek vagyok, minden nyaramat a Tisza partján töltöttem a haverokkal, mondhatni, a tisza vize csorog az ereimben. Nem volt tehát kérdés, hogy akarom-e ezt a sportot űzni. Magával ragadott már, az első próba alkalmával. Több teszt után, tavalyelőtt, decemberben vásároltam az első deszkám, amit azóta is imádok!

Szeretném az írásaimmal, a fotóimmal szélesebb körben megismertetni az emberekkel a sportot, úgy, ahogy én látom, ahogy én szerettem meg és átadni a sikerélményt amit minden egyes evezéskor átélek!