2020. február 1-én ismét megrendezésre került a medencés SUP nagydíj, ezúttal én is részt vettem a nem mindennapi küzdelemben, két számban is. Remek lehetőség volt ez a rendezvény egy kicsit még jobban összehozni a fanatikus SUP-osokat.
Tavaly sajnos nem tudtam elmenni, így idén fokozott várakozással érkeztem az Érd Arénához. A helyszín könnyen megközelíthető, a parkoló is elég nagy volt. A belépést követő regisztráció gyorsan ment és az öltözés után, már bent is voltam a medence partján.
Időben érkeztem, így még egy óra volt a versenyszámok kezdetéig, a szervezők pedig engedélyt adtak, hogy a parton lévő deszkák a vízre kerüljenek és mindenki kedvére próbálgassa a téli szezonban megkopott SUP tudását. A gyakorlás közben kézről-kézre jártak a lapátok és a deszkák, senkinek nem kellett néhány percnél többet várni, hogy SUP-ra állhasson.
Mivel ősz óta egyetlen alkalommal, a szárazruha teszten álltan deszkán, így az első néhány csapást óvatosan tettem meg. Az első bóját megközelítve persze felbátorodtam, ami hiba volt. A gyors fordulót próbálva, sikerült megbizonyosodnom, hogy kellemes a vízhőmérséklet. Ezután inkább a biztonságra törekedve folytattam a gyakorlást és egyértelmű célként tűztem ki, hogy esés nélkül teljesítsem a futamokat.
Ahogy közeledett a rajt ideje gyülekeztek a nézők is, akik kíváncsian nézték a bemelegítő fordulókat, később pedig hangosan biztatták a versenyzőket.
Sprint verseny
Az első versenyszám a sprint volt, ahol négy hosszt kellett teljesíteni, összesen három fordulóval. Mivel a versenyzők száma lehetővé tette, így két futam volt és mindenkinek a legjobb ideje számított a végeredmény szempontjából. Erre szükség is volt, mivel a profik között is előfordult, hogy a nagy igyekezetben esés lett egy-egy forduló vége. Nem volt kivétel ez alól a 2019-es világbajnokságot megjárt Kövér Márton sem, aki az első fordulóban billent meg és esett a medencébe.
A férfiakat követően a nők, gyermekek és az ifik vették birtokba a medencét. Nagyon izgalmas futamok voltak minden kategóriába, ezt jól mutatja, hogy nőknél mindössze egy tizedmásodperc döntött az első hely sorsáról. Szenzációs volt látni, hogy a fiatalok, milyen ügyesen veszik a fordulókat és stabilan állnak a deszkákon. Eszembe jutott azt is, hogy milyen jó lett volna ennyi idősen már ismerni a SUP-ot, és nyaranta a Balatonon és a Velencei-tavon kerülgetni a nádasokat.
Technikai verseny
A technikai versenyhez egy “M” alakú pályát jelöltek ki a szervezők, ezen kellett végi menni a résztvevőknek. Itt a fordulókban hatalmas tülekedés alakult ki, az is előfordult, hogy többen voltak a vízben, mint a deszkákon. Bebizonyosodott, hogy hiába fordul valaki az első bójánál az utolsó helyen, lehet belőle még dobogós, ha a többi kanyart sikerrel teljesíti.
A férfiaknál a selejtezőket két elődöntő és a döntő követte, a nézők legnagyobb örömére. Mindenki beleadott mindent, hogy a lehető legjobb eredményt érje el, többször kanyarról kanyarra változott a sorrend.
A technikai versenyszámokban óriási volt a küzdelem
Izgalmas volt részt venni egy ilyen futamban, ahol a szokásos, kényelmes túrázós evezéshez képest, már a deszkán maradni is kihívás volt. Elég váratlanul ért, amikor először ütköztem más deszkájával, de sikerült úrrá lenni a helyzeten és az elődöntőben nagy csatát vívtunk Tomekkel a futam 4. helyének megszerzéséért.
A többi kategóriában is nagy küzdelmet láthattak a kilátogató nézők, mind a szebbik nem képviselői, mind pedig a gyerek kitettek magukért a technikai versenyszámban.
Csapatverseny
Az utolsó versenyszám a csapatverseny volt, ahol a két leggyorsabb versenyző felváltva válogatott az indulók között, így alakítva ki a két társaságot. A feladat két hossz volt a medencében, egy fordulóval majd váltás a társsal! A csapatok fej-fej mellett haladtak végig, a célba érkezéskor is alig volt egy deszka hossznyi különbség a versenyzők között.
Eredményhirdetés és levezetés
Először szponzorok által felajánlott nyeremények kerültek kisorsolásra (értékes karbon és fa lapátok találtak gazdára), majd sorban szólították a helyezetteket, akik értékes ajándékokkal és érmekkel gazdagabban térhettek haza. Itt is megtapsoltuk a legjobb versenyzőket, de az egész napra jellemző volt, hogy a közönség és az éppen nem versenyző résztvevők hangosan biztatták a pályán küzdő társakat. Még az utolsóként célba érő versenyző is megkapta a neki járó tapsot, a fairplay szelleme végigkísérte a rendezvényt.
A helyezettek érmeket és értékes nyereményeket is kaptak
A ceremónia után még majdnem egy órát lehetett használni a medencét, így akinek nem volt elég a verseny közben vízen töltött idő, az bepótolhatta az elmaradást. Ezzel sokan éltek is, ami így február első napján teljesen érthető is volt.
Buli, móka és gyakorlás a verseny után
Főleg buli, de egy kicsit verseny
Ez volt az első SUP versenyem, de igazából a hangulatból kiindulva inkább buli volt ez mindenkinek, mint verseny. Persze a résztvevők igyekeztek a legjobbat nyújtani, de azért élvezték azt is, hogy újra a vizen lehetnek, még ha csak egy medencében is.
Újra megbizonyosodtam arról, hogy a SUPban nem csak a túrázásban és a természet csodálásában lehet megtalálni a szépséget, hanem a technikában, a fordulókban és a sprintben is. Idén biztosan többet fogok, forgalódni és techikázni, mint az utóbbi években.
Köszönet mindenkinek, aki részt vett az II. Medencés SUP nagydíj megszervezésében, köszönet a támogatóknak, valamint a versenyzőknek és a nézőknek is.
Reméljük, jövőre találkozunk!
A legizgalmasabb versenyszám a férfi technikai döntő teljes felvétele: