Badacsonyi​ kirándulásunk után hazafelé beugrottunk Tihanyba, ahol a SUP center Balaton tulajdonosait látogattuk meg. Hetty és Andreas az elsők között hozták el Magyarországra a SUP sportágat, a központjukban 2011 óta lehet állva evezni a hagyományos szörfözés mellett.

A helyszín a Club Tihanyban található, a belépéskor a sorompónál kitöltenek egy papírt, amit a SUP centerben alá kell íratni és a kilépéskor leadni, így nem kell külön megvenni a Club Tihany standbelépőjét.

Inpozáns látvány fogadja az érkezőket, előtérben a 13’2-es Voyager!

Az első, amit az ember észrevesz az egyforma RED deszkák impozáns látványa, ahogy a bevetésre várva sorakoznak a part menti fák árnyékában a tárolókon. Andreas körbevezetett bennünket és megmutatta az egész SUP centert, ahol a belső térben szinte minden SUP megtalálható megnézhető és megfogható, ami a márka kínálatában van.

Szerencsére az idő remek volt így nem kellett beérnünk a deszkák nézegetésével, hanem öltözés után sorban ki is próbáltam őket.

Minden, ami SUP-os szemnek kedves!

Allround SUP-ok: Ride 10’6 és 10’8

Elsőként a két Ride deszkát próbáltam ki, amelyek mindössze 4,7” (12 cm) vastagok, de ennek ellenére nagyon merevek. Mindkét SUP 3 db fix szkeggel rendelkezik, amely egyrészről kényelmes, mert nem kell minden vízre szálláskor a be és kiszereléssel bajlódni, ugyanakkor azt gondolom, hogy az összehajtás és az elcsomagolás egy kicsit több odafigyelést igényel, bár ebben nincs személyes tapasztalatom, mert én csak eveztem velük.

A méretükből adódóan jól irányíthatók, könnyen fordíthatók, az egyenest  tartásban nem legjobbak,  de azt oldalváltással a kezdők is könnyen korrigálhatják. Ami meglepő volt számomra, hogy mennyire merevek ezek a deszkák, 90 kg környékén vagyok, de így sem éreztem, hogy nagyon hajlana alattam a SUP, pedig ezekben még extra, oldalmerevítés sincs. Ez volt az első olyan pont, ami igazolta a márka prémium kategóriáját.

Apróság lehet, de a deszkát borító csúszásmentes felület valóban csúszásmentes. Megkockáztatom, hogy a legjobb, ami eddig álltam, pedig 25 SUP deszkánál többet teszteltem már eddig. A minta a RED feliratot formázza egybefűzve és egészen hatékonyan oszlatja el a vizet, mert egyetlen egyszer sem csúszott meg a lábam a deszkán.

Mindkét SUP kellően széles (81-86 cm), a kezdőknek tökéletes, de nekem már inkább sok volt, mert eleve keskenyebb deszkához vagyok szokva. A 10’8-ast a mérete miatt inkább csak azoknak ajánlanám, akiknek a súlyuk miatt nagyobb felhajtó erőre van szükségük, vagy eleve gyermekkel vagy kutyussal együtt szeretnének evezni.

Sportos vonal: Sport 12’6 és Voyager 13’2

A következő a Sport 12’6 volt a sorban, amely teljesen azonos méretekkel rendelkezik, mint a jelenlegi Zray R1-es deszkám. Az összehasonlítást egyértelműen a RED deszkája nyerte, gyorsabb és merevebb, mint a jelenlegi SUP-om. Az ára viszont a duplája így ennyivel többet nem adnék érte, a SUP túrázásra megalkotott Voyager 13’2 ellenben nagyon meggyőzött.

Gyorsabbnak és merevebbnek tűnt, mint a Sport verzió. Bár mindkettő rendelkezik az oldalába csúsztatható merevítővel, mégis jobbnak tűnt a Voyager. Az első és hátsó rögzítő rendszer rengeteg csomagnak biztosít helyet, amelyet a deszka térfogata gond nélkül el is bír.

A csúszásmentes felület itt is a korábban említett RED mintás, szenzációsan tapadó deck pad.

Ezzel a deszkával szívesen indulnék igazi hosszú túrákra, akár többnapos verzióban is, a sebessége és stabilitása is kényelmessé teszi az ilyen fajta használatra. 76 cm-es szélessége mellett nagyon stabil, de kellően gyors is, a saját deszkához képest sokkal jobban siklott és gyorsabb is volt.

Irány az Elite!

Végezetül a 12’6-os 28” széles Elite deszkát próbáltam ki, amely a két oldalsó merevítő mellett egy a deszka orrát merevítő felső karbon rúddal is rendelkezik. Valóban merevebb, mint az összes eddig próbált RED deszka. Ez már a parton is látszott, mert a karbon cső beillesztésekor megváltozik a SUP alap formája is.

Személyes tapasztalat alapján nem venném meg a 28”-as verziót, mert annyival nem keskenyebb, hogy igazán kijöjjön a merevség által biztosított extra előny. Van belőle 26”-os verzió, de azt sajnos nem tudtam kipróbálni, mert nem volt készleten. A 14’ hosszú Elite-k pedig 25” és 27” szélesek ezek már inkább a tempóra lettek kitalálva. Ez egy edzésre, sportra kifejlesztett konstrukció, de ebben a szélességben (28”) nem igazán érzem a létjogosultságát. Azt gondolom, hogy hamar meg lehet szokni ezt a szélességet és akkor egy még gyorsabb SUP-ra váltana az ember, aki pedig maradna az edzés és a túrázás vonalán, annak hiányozni fog a csomagrögzítési lehetőség az Elite deszkákról.

Ez már az Elite 12’6, 28″ szélességben.

Szóval jó ez a rendszer, de aki már ilyen Race deszkában gondolkozik, az ne adja alább a 14’-es 25” széles verziónál, mert különben hamar a cserén fog gondolkozni.

A teszt alapján érződik, hogy a RED-nél az alap deszkák is igazán magas minőséget képviselnek és olyan innovációk jelennek meg, amelyek valóban hasznosak (pl.: az RSS oldalsó merevítők) a felhasználók számára. A tartósságot nem tudtam tesztelni, de az sokat elárul, hogy a kölcsönzőben volt 2013-as RED modell is, amely a mai napig használatban van, bár a színe egy kicsit megkopott.

Előtérben a 2013-as modell, a logo már lekopott, de még most is használják!

Köszönjük a lehetőséget!