Változás! Az eseményt technikai okok miatt a szervezők családi nappá minősítették, így nem lesznek versenyszámok!

Idén is megrendezésre kerül az ASG SUP bajnokság ezúttal két Budapest melletti fordulóval és egy további helyszínnel. Először május 22-én vasárnap lesz érdemes kilátogatni a Rukkel-tóra, az első fordulóra. A szervezők nem csak a versenyzőkre, hanem a kezdőkre, tesztelésre vágyókra is gondoltak, tehát lehet hozni a családot is!

A tavalyi évben az ASG főleg Kelet-Magyarországon rendezett SUP versenyeket, de a szezonzáróra már a Taksonyhoz tartozó Rukkel-tónál került sor. Idén még nem minden helyszin fix, de az első és az utolsó forduló biztosan a Budapesthez közeli, sokak által strandként ismert tavon lesz.

Aki volt a tavaly bármelyik ASG SUP versenyen, az tisztában van azzal, hogy a rendezvény a lehető legmagasabb színvonalon kerül megrendezésre. Profi időmérés, óriási bóják és az időterv betartása jellemzi a Béres Szabolcs által vezetett csapat munkáját. A profizmus arra is kiterjed, hogy gondolnak az ifi és serdülő versenyzőkre, nevezetesen a 8-18 év között 7 korosztályban kerülnek értékelésre a versenyzők, ráadásul ingyenes nevezés 8-18-éves korig a SUPakadémia támogatásával. Nem kell mást tenned mint írni egy levelet az info@supakademia.hu e-mail címre vagy bemondani a helyszínen a #supakademia

A versenyszámok a szokásosak, 200 méteres sprint, technikai verseny és hosszútáv. A technikai egy 5 bójából álló 500 méteres pálya, amelyen 1-2-3 kört kell teljesíteni, korosztálytól függően. A tó méretéből adódóan a hosszútáv mindössze 3000 méter, amely bárki számára könnyen teljesíthető.

Ahogy tavaly úgy idén sem lesz hiány kiegészítő programokból, SUP deszkák tesztelésére és kipróbálására, valamint kezdő oktatáson való részvételre is lehetősége lesz azoknak, aki vasárnap kilátogatnak a SUP Feszt idei első versenyére.

A versenykiírása itt tekinthető meg: https://supfeszt.hu/2022-majus-22-rukkel-to/

Képek a 2021-es versenyről:

A képek szerzője: Tóth József Figura/Figura Photo – Sup Feszt 2021. – 4. forduló Rukkel-tó

Videó a tavalyi versenyről: